Gazdaság

2017.03.28. 18:40

Jelentősen nőtt a fogyasztás - Fel kell lendíteni a beruházásokat az uniós tagállamokban

Veszprém - A magyar gazdaság első látásra fenntartható pályán van: egy kivétellel teljesíteni tudjuk a maastrichti kritériumokat. A költségvetési deficit három százalék alatti, az infláció, a kamatlábak szintén alacsonyak. Az államadósság területén van elmaradásunk, de nincs olyan uniós ország, amely a megengedett szintet tartaná.

Tremmer Tamás

Többek között ezekről is beszélt Inotai András, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjának, valamint a Világgazdasági Intézet professzora azon az év eleji gazdasági konferencián, amelyet hagyományosan a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervez. A kutatóprofesszor kijelentette, a magyar gazdaság első látásra fenntartható pályán van, ha azonban a számok mögé nézünk, látszik, hol van még tennivaló: 2016-ban a magyar társadalmi termék (GDP) két százalékkal nőtt. 2014-ben közel négy, 2015-ben 2,6 százalék volt. Tavaly már nagyon lassú volt a növekedés. A gazdasági növekedés elemei a fogyasztás, a beruházás, az export. A fogyasztás jelentősen nőtt hazánkban, ez köszönhető az emelkedő reálbéreknek és az alacsony kamatnak. A fogyasztást a külföldön dolgozók hazautalásai (3,5 milliárd euró) is segítették.

2008-ban minden országban drámai mértékben csökkentek a beruházások. Hazánkban több mint 20 százalékkal. Ez a deficit a mai napig megvan. Mindez az uniótól függ, amelyik évben kapjuk a pénzt, nő a beruházási hajlandóság, amikor apály van, akkor viszont nem. Nagy probléma, hogy a vállalatok beruházási tevékenysége alacsony. Miért? Nem látják világosan a jövőjüket. Bizonytalannak tartják az intézményi környezetet. Nem kapnak megfelelő munkaerőt. Nincs megfelelő piac. Pedig beruházások nélkül fenntartható fejlődés nehezen képzelhető el.

Markovszky György és Zúgó Liliána gazdasági elemző a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági konferenciáján Fotó: Penovác Károly

Tavaly rekordot döntött a külkereskedelmi mérleg, a 93 milliárdos magyar export mellett majdnem tízmilliárd eurós volt a többlet. Az export szerkezete nem kiegyensúlyozott, rendkívül eltolódott az autóipari függés felé, a gazdaság sebezhetővé vált.

A költségvetéssel kapcsolatban megjegyezte, jó, hogy három százalék alatti a deficit. Ha megnézzük a költségvetés bevételi és kiadási szerkezetét, akkor komoly problémákat láthatunk. A bevételben jelentősek az uniós pénzek. Azok a területek, amelyek a fenntartható növekedést ösztönöznék - oktatás, egészségügy, kutatásfejlesztés -, nagyon alulfinanszírozottak. Szerinte a foglalkoztatás az egyik legkomolyabb probléma Magyarországon. A statisztika szerint még soha ilyen alacsony nem volt a munkanélküliségi ráta, csakhogy ez tartalmazza a közmunkát és a külföldön dolgozók adatait is.

Az európai beruházási tervről Zúgó Liliána gazdasági elemző (Európai Bizottság magyarországi képviselete) beszélt. A globális gazdasági és pénzügyi válság óta az EU-ban a beruházások szintje nagyon alacsony. Közös, európai szinten összehangolt intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy megfordítsuk a kedvezőtlen trendet, és Európát a gazdasági fellendülés útjára állítsuk, ami a Juncker-bizottság legfontosabb prioritása. A beruházások volumene 2007-hez képest hozzávetőleg 15 százalékkal csökkent az EU-ban. A beruházások elégtelensége rövid távon lassítja a gazdasági felépülést, hosszabb távon pedig visszafogja a növekedést és rontja a gazdaság versenyképességét. Az Európai Bizottság becslése szerint a beruházási terv révén 330-410 milliárd euróval növelhető az EU hazai összterméke (GDP), és 1-1,3 millió új munkahely jöhet létre az elkövetkező években.

Az európai beruházási terv a következő három célt szolgálja: hárítsa el a beruházások útjában álló akadályokat az egységes piac elmélyítése révén, növelje a beruházási projektek ismertségét, és technikai segítséget biztosítson azok megvalósításához, valamint, hogy javítsa az új és a már létező pénzügyi források felhasználását.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!