Hétköznapi csoda

A harmincas éveiben járó udvarias fiatalember minden szempontot figyelembe véve töltötte ki a sokoldalas szerződést. Amiben bizonytalan volt, nem szégyellte, áthajolt a kolléganőjéhez, s tőle kért tanácsot. Hetekkel később levelet kaptam a központjuktól, amiben felszólítottak, fizessek be még 840 forintot. Azonnal hívtam az ügyintézőmet, de hiába, mással tárgyalt. Visszahívást kértem. Egy óra múlva már mondtam is neki, nem értem, miért kellene nekem még közel ezer forintot befizetnem a bankjukba, amikor mindent tisztáztunk, minden oldalt külön aláírtam. Utánanézek, nyugtatott meg. Túlórázhatott, mert csak két óra elteltével, úgy este hét körül hívott vissza. Elnézést, uram, az én hibámból történt ez az egész – ezen megdöbbentem. Igazán csak akkor esett le az állam, amikor hozzátette: maga helyett holnap befizetem a 840 forintot. Nem tudtam lebeszélni, vagy nem is akartam az elhatározásáról, mert kíváncsi voltam: ezt csupán udvariassági gesztusnak szánta, vagy valóban komolyan gondolta. Azért futottam egy tiszteletkört, de végül abban maradtunk, ő fizet.

Nos, elhihető az, hogy egy pénzintézet munkatársa ilyenre is képes? Mert ugyebár ahhoz szoktunk hozzá, hogy a hivatal/a szolgáltató/a bank sosem téved, mindig mi értettünk valamit félre, s véletlenül sem az ügyintéző. Legtöbbször ezeket a tévedéseket szóvá sem tesszük, mert félünk a megszégyenüléstől. Ha megfeszülünk, akkor sem tudjuk az ellenkezőjét bebizonyítani nekik.

Azért vannak még hétköznapi csodák.