Gazdaság

2016.08.24. 08:44

Gyorsult a hatósági eljárás - A korábbi évekhez képest kevesebb céget számolnak fel

Megyei körkép - A gazdasági válság kezdete óta (2009. január 1-jétől számítva) ez év közepéig összesen 118745 cég felszámolására került sor Magyarországon; a cégbíróságok évente átlagosan 15385 társaságot vontak ki ezzel az eljárásformával az üzleti életből.

Tremmer Tamás

A múlt év volt az első esztendő, amikor a felszámolt cégek száma (9549) nem érte el a tízezret. Ez a csökkenő tendencia az idén folytatódott: 2016 első fél évében, a tavalyi hasonló időszakhoz képest 20 százalékkal kevesebb (4333) cég jutott a felszámoltak sorsára – tájékoztat a feketelista.hu.

A kedvező folyamat elsősorban a törvényi előírások időközbeni változásával, a kényszertörlés intézményének bevezetésével és kiterjesztésével magyarázható. A cégbíróságok ugyanis, ennek megfelelően már csak abban az esetben kezdeményezik a hosszadalmas felszámolást, ha a cég visszamaradó vagyona elegendő a felszámolás költségeinek fedezetére – ellenkező esetben a gyorsabb, hatékonyabb kényszertörlést alkalmazzák. Hasonló az adóhatóság gyakorlata is; amennyiben az adós adótartozását az esedékes időpontig nem fizeti meg, a NAV végrehajtás alá vonja, és ha a végrehajtás eredménytelenül végződik, azonnal megindítja a kényszertörlést. Csak abban az esetben kezdeményezi a felszámolást, ha fedezetelvonás bűncselekménye áll fenn, illetve ha a cég rendelkezik még akkora vagyonnal, amely elegendő a felszámolással járó kiadásokra. Jellemző, hogy a kényszertörlés jogintézményének 2012. augusztusi bevezetése óta 52374 céget számoltak csak föl, ám 83317-et kényszertöröltek.

A felszámolással foglalkozó cégek tapasztalata szerint a felszámolásra kerülő társaságok vagyona a legtöbb esetben nem elegendő a felszámolással kapcsolatos kiadások fedezésére. Panaszkodnak, hogy a veszteséget a más ügyletekkel megtermelt bevételekből kell kipótolniuk, ugyanakkor az elektronikus úton történő kijelölésüket viszont kötelező elfogadniuk, nem utasíthatják vissza.

A felszámolási eljárás után fennmaradó adósságkövetelést – ahol erre lehetőség van – a cég vezetőivel szemben peres eljárásban érvényesíti az adóhatóság. Azok ellen lépnek fel a törvény erejével, akik a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben a gazdálkodó szervezet vezetői voltak. Ebbe a kategóriába tartozik az a személy, aki a gazdálkodó szervezet döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt. A kötelezett személyek ellen adóvégrehajtást vagy bírósági végrehajtást indítanak. Ahol erre nincs lehetőség, ott a követelés engedményezésére kerül sor, vagy hitelezői veszteség címen törlik a tartozást, a vállalat hátrahagyott adósságáért felelős személyeket pedig eltiltják új cég alapításától (az adóhatóság már az adóregisztrációs eljárásban igyekszik kiszűrni őket).

A feketelista.hu portál kimutatása szerint a gazdasági válságot követően – 2009 óta – felszámolással és különböző más eljárásokkal összesen 319481 társaságot töröltek a céglistából, számuk mégsem csökkent, mert ugyanez idő alatt 333670 új vállalkozás alakult. Évente átlagosan 41961 cégtáblát vettek le, és 43825 újat tettek ki. A regisztrált gazdasági szervezetek száma így a 2008. év végi 561424-ről napjainkra 580307-re duzzadt. A „céglétszám" 2012-ben volt a legmagasabb, elérte a 600759-et. A legtöbb új vállalkozás 2011-ben indult (65664), azóta folyamatosan csökkenő a tendencia, és tavaly már csak 28704 új céget regisztráltak.

A múlt évben minden megyében csökkent a cégek felszámolása. A legszembetűnőbb Baranya megye, ahol egyik évről a másikra 617-ről 274-re mérséklődött. Borsod-Abaúj-Zemplénben 877-ről 298-ra, Fejér megyében 691-ről 278-ra csökkent tavaly – 2014. évihez viszonyítva – a felszámolt cégek száma. Idén az első fél évben Pest megyében 447 vállalkozás jutott a felszámolás sorsára, fele annyi, mint tavaly (907). Bács-Kiskunban január és június között 119 vállalkozást számoltak fel, tavaly – hasonló idő alatt – 233-at.

Felszámolások és cégalakulások területi alakulása

terület

Felszámolások
száma (db)

Cégalakulások
száma (db)

Cégalakulások
többlete
felszámolásokhoz
képest
(%)

2014.jan.-
2014.dec.

2015.jan.-
2015.dec.

2016.jan.-
2016.jún.

2016.jan.-
2016.jún.

2016.jan.-
2016.jún.

Bács-Kiskun

649

411

119

337

283%

Baranya

617

274

145

319

220%

Békés

359

200

96

144

150%

Borsod-Abaúj-Zemplén

877

298

156

392

251%

Budapest

7 444

3 605

1 789

4 413

247%

Csongrád

569

238

94

326

347%

Fejér

691

278

162

319

197%

Győr-Moson-Sopron

452

351

156

371

238%

Hajdú-Bihar

729

374

165

315

191%

Heves

422

339

224

233

104%

Jász-Nagykun-Szolnok

335

214

108

181

168%

Komárom-Esztergom

188

157

79

235

297%

Nógrád

208

85

52

102

196%

Pest

1 556

1 465

447

1 490

333%

Somogy

385

166

77

206

268%

Szabolcs-Szatmár-Bereg

738

444

188

336

179%

Tolna

186

107

41

108

263%

Vas

247

119

63

161

256%

Veszprém

353

212

76

251

330%

Zala

324

212

96

169

176%

Összesen:

17 329

9 549

4 333

10 408

240%

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!