Gazdaság

2016.10.14. 20:56

Félmilliárdos éves kereset

Veszprém - A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Veszprém megyei igazgatóságán pénteken délelőtt sajtótájékoztatón ismertették a 2015. évi személyijövedelemadó-bevallásokkal és az 1 + 1 százalékos felajánlásokkal kapcsolatos megyei adatokat.

Heffler Péter

Dégi Zoltán, a NAV Veszprém megyei igazgatójának beszámolójából kiderült, hogy megyénkben 2015. évi adóköteles jövedelmeiről százhetvenezer-kettőszázharminc magánszemély számolt el önbevallás, munkáltatói elszámolás, egyszerűsített adóbevallás, illetve bevallási nyilatkozat útján, ami kettőezer-háromszázhuszonhét fővel több, mint 2014-ben. 2015-ben Veszprém megyében az összevonás alá eső jövedelem 7,3 százalékos emelkedés következtében háromszázharminchat milliárd forintot tett ki, és az egy főre jutó éves összjövedelem kettőmillió-száznegyvenhétezer forintnak felelt meg. Ennél az átlagnál a megye tíz járásából négy, így Veszprém, Balatonalmádi, Várpalota, Balatonfüred mondhat el magának magasabb számot.

Dégi Zoltán, a NAV megyei igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy adóalapot csökkentő kedvezményekkel, azok közül is az első házasok kedvezményével hétszáztíz fő élt a megyében, ami összesen százötmillió forintot jelent, egyénenként tizenhétmilliós adómegtakarítást eredményezve. Családi kedvezményt harmincnyolcezer-háromszáz fő tudott érvényesíteni, és összességében a tavalyi évben a gyermekeket nevelő családoknál 8,1 milliárd forint adó- és járulék-megtakarítás mutatkozott. A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának vezetője még a legnagyobb összevont jövedelmekről is beszámolt a pénteki sajtótájékoztatón, mely szerint tavaly megyénkben négyszáznyolcvanhatmillió forint volt a legnagyobb kereset, a második helyezett háromszázhuszonötmillió-hétszázezer forintot, míg a harmadik kettőszázötvennégymillió-kilencszázezer forintot vihetett haza.

Az első tíz magánszemély pedig együtt egymilliárd-hétszázezer forintot vallott be, ami hatszázalékos emelkedést mutat. Az 1 + 1-es felajánlásokkal kapcsolatban elmondták, hogy a 2015. évi személyi jövedelemadójukból a teljesítők száma - különösen a civil szervezeteknek tett felajánlások számában - növekedett az előző évhez képest, míg az egyházi szervezeteknek tett támogatások száma nagyságrendileg nem változott. A Veszprém megyei kedvezményezettek közül a felajánlásban részesült civil szervezetek száma csökkent, azonban a részükre kiutalt támogatás összege - kilencmillió forinttal - nőtt. A 2015-ös adóévben az ezerhetvenhét kedvezményezett összesen kettőszázhuszonnyolcmillió forint felajánlásban részesült.

Dégi Zoltán még elmondta, hogy - főleg a nyári ellenőrzések tapasztalataiból kiindulva - az online pénztárgépeket ténylegesen használók száma nő, viszont az idegenforgalmi egységek nyugtaadási és a foglalkoztatottak bejelentésére vonatkozó kötelezettségei okán nem megfelelő a helyzet. Előbbinél minden második ellenőrzés, utóbbi esetében pedig minden harmadik-negyedik ellenőrzés tárt fel hiányosságokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!