Gazdaság

2016.01.28. 14:25

Eltűnnek a zártkertek?

Megyei körkép – Zártkerti művelésből kivont területek lehetnek az egykori zártkertekből. Ez a lehetőség egy jogszabály-módosítás eredményeként csupán egy éven keresztül áll a tulajdonosnak rendelkezésére.

Tremmer Tamás

A települések környékén, határában több kertes házat, illetve nyaralót zártkertként tartanak nyilván a földhivatalnál. Ezekkel az a gond, hogy a zártkert hivatalosan mezőgazdasági területnek számít, tulajdonosának művelnie kell, ellenkező esetben földvédelmi bírságot kaphat. Ráadásul az ilyen telek eladására ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint például a termőföld értékesítésére, vagyis az adás-vételre a helyi földbizottságnak kell rábólintania.

A minap jó hírt kaptak a zártkertek tulajdonosai, egy törvénymódosításnak köszönhetően 2016. december 31. napjáig kérhető lesz a zártkertként nyilvántartott ingatlan művelési ágának művelés alól kivett területként történő átvezetése. A művelési ágból való kivonás azért fontos, mert amennyiben az megtörténik, úgy a zártkerti ingatlanok értékesítésekor már nem lesz szükség azokra a több hónapos engedélyezési eljárásokra, amik az eddigiekben sok ügyletet meghiúsítottak vagy jelentősen elnehezítettek. Egy adásvétel során minden részt vevő fél számára lényeges, hogy az ügylet belátható időn belül befejeződjön, a vételár teljes egészében ki legyen fizetve és a birtokátadás is megtörténhessen.

A Napló megkeresésére Bita Józsefet, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály vezetője arról tájékoztatott, hogy Veszprém megyében 10305 hektár zártkert található. Ezek az ingatlanok általában a belterületen kívül eső, településhez tartozó szőlők, gyümölcsösök, pincék, kiskertes területrészein találhatóak. A szakember elmondta, a zártkertek átminősítése – az országos helyzethez hasonlóan – már megyénkben is megkezdődött. Azonban a főosztályvezető hangsúlyozta, átminősítést csak termőföldként nyilvántartott zártkerti ingatlanokra lehet kérni. A tulajdoni lapon a zártkerti termőföld területek művelési ágát „zártkerti művelés alól kivont” területté minősítik át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!