Gazdaság

2016.08.21. 17:45

Eltérő várakozások a kukorica áráról

Nagyalásony, Veszprém - Júniusban a mezőgazdasági termelői árak 1,5 százalékkal emelkedtek, ami a növényi termékek árának 3,5 százalékos növekedésével függ össze, miközben az élő állatok és állati termékek ára 1,8 százalékkal csökkent - adta hírül a KSH.

Penk Tímea

Tavaly júniushoz képest a gabonafélék ára 8,7 százalékkal nőtt. A búza ára 10 százalékkal visszaesett, míg a kukoricáé 24 százalékkal emelkedett. A kukorica betakarítása még nem kezdődött meg.

Mindenhol rekordtermés várható a kukoricából - tájékoztatta lapunkat Kozma Sándor, a Táncsics Mezőgazdasági Zrt. elnök-igazgatója.

A kukorica idei hozama a szakemberek becslése alapján várhatóan meghaladja az előző évi termést Fotó: Györkös József

A társaság 830 hektáron termelt kukoricáját később aratják, még a silózást sem kezdték el, de a szakember már most úgy látja, hogy az idei hozam meghaladja az előző évit. Szerinte ez a kedvező időjárásnak köszönhető. Kozma Sándor hozzátette, úgy véli, a várható rekordtermés hamarosan csökkenteni fogja a kukorica árát. A cég által termelt kukorica egy részét a saját állatállomány etetésére fordítják, más részét eladásra szánják.

- A mezőgazdasági termelés ráfordítási költségei 0,6 százalékkal voltak alacsonyabbak. Már látható, hogy jó lesz a kukoricatermés az idei szezonban, általában szeptember végén kezdődik a betakarítás, az idei évben valószínűleg októbertől várható. Idén kedvező volt a csapadékeloszlás, ezért, ha beérnek a kukoricák, jó kukoricatermésre számíthatunk. A hosszabb tenyészidejű fajtáknak száraz, meleg őszre lesz szükségük ahhoz, hogy beérjenek. Úgy vélem, az előző évben a jó termés miatt voltak alacsonyabbak az árak, ezért volt érzékelhető némi árváltozás, de messzemenő következtetéseket nem vonnék le ebből. Ha az idei szezonban is hasonlóan alakul a kukoricatermés, nem számíthatunk nagyobb árnövekedésre. Bár a kalászos gabonák ára rendkívül alacsony, így jó hír lenne a gazdáknak, ha növekedne a kukorica ára, és kompenzálná ezt a jövőben - nyilatkozta Radovits Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém megyei elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!