Gazdaság

2016.07.15. 15:53

Ellenőrzések megyeszerte

Körkép - Július elejétől augusztus végéig tart a nyári ellenőrzés-sorozat az országban, közleményben tudatta a NAV.

Napló-információ

Turisták által kedvelt üdülőhelyeken, vendéglátóhelyeken, strandokon, nyári fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken, szállásadóknál, rendezvényszervezőknél, tüzépeken lehet számítani az ellen-őrökre, akár munkaidőn kívül és hétvégén is. Kockázat-elemzés alapozza meg a vizsgálandó vállalkozások célzott kiválasztását. Ez azt jelenti, hogy az online pénztárgépet használók közül a NAV jellemzően azoknál „kopogtat”, ahol az előzetes elemzések alapján vélhetően valami nincs rendben. Az egész nyáron át tartó ellenőrzés-sorozatban kiemelt figyelmet kapnak Budapesten és a Balaton környékén azok a szállás-adók, akik akár egy napra, akár egész nyárra szobát adnak ki. A cél elsősorban a szabálytalankodók kiszűrése, de az akció egyúttal a vásárlók és a tisztességes vállalkozók, sőt az állam költségvetésének érdekeit is szolgálja, olvasható a közleményben.

A NAV szakemberei többek között azt vizsgálják, hogy a kereskedők, szolgáltatók adnak-e szabályos bizonylatot, online pénztárgépeiket megfelelően használják-e, a vállalkozások bejelentik-e alkalmazottaikat - különös tekintettel a nyáron munkát végző diákokra -, és a kereskedők számot tudnak-e adni áruik eredetéről.

Címkék#NAV

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!