Gazdaság

2015.11.30. 16:48

Decemberben végleg bezár az Astra

Budapest - Az Astra S.A. Biztosító magyarországi fióktelepénél várhatóan olyan mértékű kapacitáscsökkenés következik be, amely alapvető folyamatokat fog érinteni.

Heffler Péter

A december 1-jei bezárásról már több hírportál is beszámolt, amivel kapcsolatban csak az biztos, hogy tényleg megszűnik az Astra biztosító, a korábban közölt dátum viszont egyáltalán nem.

– A biztosító magyarországi alkalmazottjainak száma minimálisra csökkent, mivel a dolgozók kilencvenöt százalékának már felmondtak – mondta lapunk megkeresésére Lukácsi János a Biztoshely Biztosítási Portál ügyvezető igazgatója. –  A december 1-jei dátummal kapcsolatban, amit többfelé is hangoztatnak, az a félrevezető, hogy a biztosító hirtelen csődje, valamint a kialakult helyzet miatt számtalan biztosítási szerződéssel van még adminisztrációs probléma, főleg a bónusz/malusz besorolásokat illetően, így egy ügyfélszolgálati telefonszám –  a 06-1-454-3200 –  biztos, hogy december 31-ig élni fog.

– KKNYR rendszernek hívják azt a közös biztosítói adatbázist, ahol a kárelőzményeket tárolják. Ehhez mindegyik biztosítónak van hozzáférése – mondta Lukácsi János. – Ha az ügyfél átszerződött egy másik biztosítóhoz az Astrától, akkor az új szerződésben meg kellett adnia a kötvényszámát, rendszámát. Az új biztosító az új megkötött biztosítást rögzíti és ezzel egy időben lekérdezést is indít a KKNYR rendszer felé a megadott bónuszbesorolás visszaigazolása érdekében. Mivel az Astra Biztosító kapacitása az elmúlt két hónapban nagyon megcsappant, ezért a KKNYR felé a bónuszbesorolások feltöltése lelassult, aminek az az eredménye, hogy az új biztosító nem tudja lekérni a helyes bónuszbesorolást, mert az nincs feltöltve kapacitáshiány miatt. Ekkor az új biztosító csak A00-ás besorolással, azaz alapdíjjal rögzítheti a szerződést. Az ügyfelek ez esetben azt tehetik, hogy felhívják a fenn említett telefonszámot, és megkérik az ügyintézőt, küldjön nekik e-mailben egy kártörténeti igazolást, melyet szükséges továbbítani az új biztosító részére – tanácsolta a www.biztoshely.hu ügyvezetője.

2015. évi CXLVII. törvény alapján, ha egy biztosító csődbe megy, akkor szabadon át lehet szerződni egy másik biztosítóhoz. Ez Lukácsi János szerint csak még jobban bonyolítja a helyzetet a kárelőzmények tekintetében, ugyanis sok esetben az Astra nem is tudott arról, hogy az ügyfele másik biztosítónál szerződést kötött, így nem is törölte még az adott szerződést, és nem töltötte fel a kárelőzmény-adatokat a közös rendszerbe, aminek az a hozadéka, hogy jelen pillanatban még körülbelül tízezer szerződés körül van adminisztrációs probléma. Ezzel kapcsolatban azt tanácsolja, hogyha valaki az új biztosítójától értesítést kap, hogy a megkötött biztosítás bónuszbesorolásával eltérés lenne, mindenképp vegye fel a kapcsolatot üzletkötőjével, alkuszával, hogy a probléma minél hamarabb megoldódjon, és kérje szakember közreműködését.

Az Astra Biztosító ügyfeleinek nagy részét ugyan a kötelező biztosításra szerződők tették ki, ugyanakkor lényeges számú casco és lakásbiztosítási szerződést is kötöttek náluk. – Ez esetben sajnos a megkötött Astrás szerződések mögött már tényleges szolgáltatás nincs, hiába van befizetve a biztosítási díj, kár esetén senkitől sem számíthatnak kárrendezésre. Sajnos, ki kell mondani, az ilyen szerződésekre befizetett díjak elúsztak. Nagyon fontos, hogy új szerződést kell kötniük másik biztosítónál, mert a biztosított értékek biztosítási védelem nélkül vannak – fűzte még hozzá Lukácsi János, aki fontosnak tartja, hogy az érintettek most cselekedjenek, de legkésőbb a biztosítási évforduló alkalmával, amikor is másik biztosítóhoz szükséges leváltani a biztosítást, mert évfordulót követően nem lesz érvényes biztosításuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!