Gazdaság

2017.07.13. 18:40

Jönnek a nyugdíjasszövetkezetek - Előnyös az idősek foglalkoztatása

MEGYEI KÖRKÉP - A diákszövetkezetek mintájára a jövőben megalakulhatnak az idősek rugalmas foglalkoztatását lehetővé tevő közérdekű nyugdíjas szövetkezetek.

MTI

A munkaadókkal a szövetkezet köthet szerződést bizonyos órányi munka elvégzésére, és a szövetkezet dönthet arról is, mely tagjaival, milyen elosztásban teljesíti a vállalt feladatokat. Az így létrejövő szervezetek létrehozásához legalább tíz tagra lesz majd szükség, akiknek a szövetkezeten keresztül szerzett jövedelmük után sem egészségügyi, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük, csupán 15 százalékos személyi jövedelemadót, ha a megkeresett összeget pénzben veszik fel, és a munkavállalás mellett még a nyugdíjukat is megtarthatják.

A szövetkezeteknek - legfeljebb tagságuk tíz százalékáig - nem nyugdíjasok is tagjai lehetnek, rájuk azonban más közteherviselési szabályok vonatkoznak, mint a nyugállományúakra. A nyugdíjas szövetkezetek egyik kezdeményezője, Kósa Lajos szerint az idősek várhatóan a kereskedelemben vagy a vendéglátásban kaphatnak majd munkát. A Fidesz-frakcióvezető arról is szólt, ha 100 ezer nyugdíjast sikerülne bevonni ilyen munkába, ők mintegy 20 ezer aktív korú ember munkáját tudnák elvégezni.

A nyugdíjas szövetkezetekről megkérdeztük Vágó Pétert, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) megyei elnökét.

Kovács Judit, az ajkai Zenit abc dolgozója negyvenéves munkaviszony után rövidesen nyugdíjba mehet
Fotó: Penk Tímea, Sági Ági

- A nyugdíjasok szövetkezete átmeneti könnyítést jelenthet a multnacionális kereskedelmi cégeknél, esetleg szállodaláncoknál jelentkező munkaerőhiányban, de nem végleges megoldás. A családi alapon működő boltoknál, büféknél ez az intézkedés nem hoz érdemi javulást. Eddig is lehetett foglalkoztatni nyugdíjast, ez a tilalom az állami szektort érintette leginkább.

A családi vállalkozások alkalmazzák a rugalmas időkeretben való foglalkoztatást, az alkalmi munkavállalás módszerét, csúcsidőkben hívják be a kisegítő személyzetet. A szövetkezetbe való belépési hajlandóság erősen kérdőjeles a mi ágazatunkban. Szeretik a tulajdonosok maguk felvenni a munkaerőt és nem a kiközvetítettet foglalkoztatni. Ilyen a mi szakmánk - vélekedik Vágó Péter, aki elmondta, önmagában jó döntésnek tartja a nyugdíjas szövetkezetek létrehozását, mivel minden olyan intézkedés, amely munkaerőt itthon tart és segít a hiányt pótolni, az jó.

Ez akkor is igaz, ha az egyéni, családi alapon működő kereskedő-, vendéglátó társadalom ebből nem fog különösebb hasznot húzni - vallja a KISOSZ megyei elnöke, aki kíváncsian várja az intézkedés hatását.

Bogdán József, az ajkai székhelyű Polus Coop Zrt. elnök-igazgatója szerint nagy szükség lenne a kereskedelemben a dolgozókra, a helyettesítőkre, de egyelőre nem lát aktivitást a nyugdíjas szövetkezetek alakulásában.

- Akadozik a kereskedők utánpótlása, minimális a képzés létszáma, ezért jó volna foglalkoztatni nyugdíjasokat. Egyelőre azonban nem látok realitást abban, hogy egy ilyen integráció létrejöjjön. Engem nem kerestek nyugdíjas szövetkezeti munkavállalók, ilyen jellegű párbeszédről sincs tudomásom, ezért nem is gondolkodtam azon, hogy hová tudnám elhelyezni őket, de mindenképpen szükség van kereskedőkre, raktári dolgozókra, helyettesítőre - mondta Bogdán József.

Lukács László már nyugdíjasként dolgozik Balatonfüreden

- Nagy örömmel fogadtuk a nyugdíjasszövetkezetek létrehozásának lehetőségét, úgy látjuk, ebből mindenkinek csak előnye származhat - nyilatkozta a Naplónak Baán Éva, Veszprém megye legnagyobb létszámú nyugdíjasszervezetének, a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesületének elnöke. Mint mondta, Pápán biztosan partnerek lesznek abban, hogy minél több nyugdíjas munkát vállaljon a képzettségének, a lehetőségeinek, a rátermettségének megfelelően. - Többekkel beszéltem erről, amit kivétel nélkül mindenki kiváló ötletnek tart.

A pápai nyugdíjasegyesület rendkívül örül annak, hogy a kormány ezen intézkedésének köszönhetően a nyugdíjasok kedvező körülmények között dolgozhatnak a jövőben a nyugdíjasszövetkezetek keretein belül. Borítékolható, hogy nagy érdeklődés mutatkozik majd a kezdeményezés iránt, hamarosan felmérjük az igényeket a közel 700 regisztrált tagunk között. Egyesületünkre amúgy is nagyfokú aktivitás jellemző, közülünk sokan önkénteskednek, szerteágazó segítő munkát végeznek. Biztos vagyok benne, hogy többen szívesen dolgoznának - fogalmazott Baán Éva.

- Mi a szállodában két nyugdíjast foglalkoztatunk, de nagyon örülnénk, ha többet is tudnánk, de nem igazán tudjuk elérni őket. Pedig a tapasztalt szakemberekre nagy szükség van, és nem csak szobalányt, pincért keresünk. A dolgozói létszámunk 60 százaléka állandó, a többi helyen nagy a fluktuáció. A nyugdíjasok tapasztalt szakemberek, nem kell betanítani őket, és megbízhatóak, ha megbeszéljük, felveszik a munkát - fogalmazott Rádóczy Andrea, a füredi Hotel Silver Resort igazgatója. Náluk dolgozik alkalmi munkavállalóként Lukács László, aki felszolgálóként innen ment nyugdíjba.

- Két éve vagyok nyugdíjas, tavaly már visszahívtak. Hallottam a nyugdíjas szövetkezetről, de a részleteket nem ismerem. Fizetni nem szeretnék semmilyen tagságért, és egész éven át sem dolgoznék már szívesen, A feleségemmel és az unokámmal is szeretnék időt tölteni - mondta el a nyugdíjas szakember.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!