Gazdaság

2015.07.28. 12:32

Állatot és növényt sem kímélt a hőség

Nagyalásony – Nehéz helyzetben vannak a gazdák és termelők az elmúlt hetekben tapasztalható hőség miatt. Kozma Sándor, a nagyalásonyi Táncsics Mihály Mezőgazdasági Zrt. elnök-igazgatója nyilatkozott lapunknak.

Szám Dorottya

– Közel tíz éve érzékelhető a mezőgazdaságban a globális felmelegedés, a forró aszályos nyarak és a kevés, egyenetlen csapadék. A tavalyi nyarat leszámítva a helyzet évről-évre romlik. Nem csak az embert, az állatokat és növényeket sem kíméli a hőség. Nem mindegy, hogy az adott kultúrnövényt milyen fejlődési fázisában éri a hőség. Feltételezhető, hogy mezőgazdaságban lesz ebből terméskiesés – nyilatkozta Kozma Sándor.

Kozma Sándor hozzátette, ők úgy védekeztek a hőség ellen, hogy megpróbáltak mindent időben elvetni, lehetőleg egy kicsit korábban.

– Szerencsére nem csak ebből élünk. Van egy nagyon komoly tehenészetünk, sertéstelepünk, vágóhidunk, húsfeldolgozónk, boltjaink, tehát több lábon állunk. Az is egy megoldást jelent a védekezésre, hogy eleve olyan növényfajok magjait vetjük el, amelyek jobban tűrik a szárazságot. Az őszi kalászosok arányát növeljük, a tavaszi kultúrnövények vetésterületét pedig csökkentjük.

A szombati jégverés nyomait mutatja a napraforgótáblán Augusztin Endre herendi gazda. Egy évtizede érzékelhető a mezőgazdaságban a globális felmelegedés, a forró nyarak és a kevés eső. Fotó: Nagy Lajos

Arra a kérdésre, hogy mekkora terméskiesésre készültek fel, Kozma Sándor úgy válaszolt, hogy mivel esetükben érinti a szóját, napraforgót és a kukoricát is, s közel kétezer hektáron termesztik ezeket a növényeket, így minimum 15 százalékos kieséssel számolnak.

– Bízunk benne, hogy a keletkező károk kompenzálására állami támogatásban részesülünk. Ahogyan abban is bízunk, hogy augusztusban több eső lesz – tette hozzá.

A hőség a mezőgazdasági haszonállatokat is megviseli, ezért szállításukat ajánlott éjszaka vagy a kora hajnali órákban végezni – hívja fel a gazdák figyelmét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állat-egészségügyi és Állatvédelmi Igazgatósága. A felhívás azt is tartalmazza, hogy az állatokat nyolc óránál hosszabb ideig csak olyan járműben lehet szállítani, amelyben a légcsere akkor is biztosított, ha a jármű megáll. A kánikulában a legfontosabb a folyamatos vízellátás és az árnyék biztosítása az állatok számára. A kisállattartók figyeljenek arra is, hogy soha ne hagyják kedvencüket a tűző napon kikötve vagy kocsiba zárva, még árnyékban álló autóban sem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!