Gazdaság

2017.05.05. 05:31

A formaságok is fontosak álláskeresésnél! (x)

Álláskeresésnél sokan azt gondolhatják, hogy csak a végzettségen múlik az, hogy sikerül-e elnyerni a meghirdetett pozíciót. Azonban kijelenthető, hogy számos tényezőn múlhat még a dolog sikere. A formaságok jelentéktelennek tűnhetne, de ezek is nagyon fontosak. Gondoljunk bele az önéletrajz elkészítésébe.

Egy önéletrajz nem készül el egyik pillanatról a másikra, de érdemes időt, és energiát belefektetni, mert egy kiváló dokumentummal felhívhatjuk magunkra a figyelmet a vállalatoknál, amely már fél sikernek számít. A legismertebb önéletrajztípus az Europass, amit a legtöbb vállalat, és munkáltató is ismer.

Az aktuális álláshirdetéseket mindenképpen figyelmesen kell végigolvasni elejétől a végéig akármilyen hosszúak is. Azért ennyire lényeges ez, mert így mindent megtudhatunk arról, hogy mit vár el az adott vállalat tőlünk, állást keresőktől, és mit tudnak számunkra kínálni. Nem is beszélve arról, ha figyelmetlenül olvassuk el a hirdetést, vagy csak átsiklunk rajta, könnyen abba a hibába eshetünk, hogy hiányosan adjuk be jelentkezésünket a posztra.

Egyes vállalatok ugyanis szoktak motivációs levelet is kérni a jelentkezőktől. Fontos tudni, hogy az önéletrajzot nem szabad összekeverni a motivációs levéllel. Amennyiben nem tudjuk, vagy nem vagyunk, biztosak a dokumentumok helyes elkészítésében mintát gyakorlatilag találhatunk az interneten. Más esetben segítséget is kérhetünk akár családtagjainktól, barátainktól, vagy ismerőseinktől is.

Ha már szóba került a külsősegítség, a területileg illetékes Munkaügyi Hivatal is a segítségünkre lehet. Nem kell mást tennünk, mint beregisztrálni aktív álláskeresőként a Központba. Mindehhez szükség van a személyigazolványunkra, valamint lakcímkártyánkra, esetleg adókártyánkra is. A regisztráció elfogadásával, és hitelesítésével egyfajta együttműködési megállapodás jön létre köztünk, (mint ügyfelek) és a Hivatal között. Nagyon fontos, amennyiben mi magunk találunk állást, a munkakezdéstől számított 15 napon belül be kell jelenteni a központban, hogy sikerült elhelyezkednünk, így az együttműködés megszűnik. Amennyiben nem teszünk eleget kötelezettségünknek, komoly megtorlásokra számíthatunk a Munkaügyi Hivatal részéről.

A Központ szokott szervezni különböző foglalkozásokat is, amelyeken részt lehet venni. A karrier tanácsadás kifejezetten hasznos lehet mindazok számára, akik bizonytalanok abban, hogy milyen munkakört kellene betölteniük. A munkaerőpiac telített lett, azonban még komoly versenyhelyzetben is lehet állást találni.

A munkák Debrecen oldalon lehet szemezgetni a különböző lehetőségek közül. A vendéglátás népszerű ágazatnak tekinthető a munkát vállalók körében, mert rengeteg embernek biztosított, és még mind a mai napig biztosít megélhetést. Vendéglátóegységek szoktak keresni munkaerőt felszolgáló pozícióba.

Az állás betöltéséhez szükséges a középiskolai végzettség. Egyes munkáltatók már szakmai végzettséghez kötik a munkakör betöltését. Előnyt élveznek azok a jelentkezők, akik már középiskolában is vendéglátást tanultak. Egy állás betöltéséhez legalább 1-2 év munkatapasztalattal kell rendelkeznie a munkát keresőnek.

A cégek azért szeretik a tapasztalt munkaerőt, mert így nem kell vesződniük a betaníttatással. A munkáltatók az alábbiakat várhatják el a jelentkezőtől: jó fizikum, valamint állóképesség, kiváló kommunikációs készség, és vendégorientált szemléletmód. A vállalatok az alábbiakat kínálhatják fel a munkavállalóknak: fix bérezést, akár béren kívüli juttatást, amibe a cafeteria is beletartozik, és fiatalos csapatban történő munkavégzést. A legfrissebb álláshirdetések megtekinthetőek a honlap facebook és twitter oldalán egyaránt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!