2015.10.15. 16:41
Vállalkozók Versenye
Veszprém – Nyitottság, állandó fejlődés, menekülés helyett előre lépés, a nyereség folyamatos visszaforgatása. Egyebek mellett ebben rejlik a sikeres vállalkozás titka – vélik megyénk vállalkozói.
A tavalyi évhez hasonlóan a KKVHáz mozgalom, amelynek kiemelt médiatámogatója a Pannon Lapok Társasága, idén is megrendezte a megyék versenyét.
– A Pannon Lapok Társaság pár éve elhatározta, hogy segíti a kis- és közepes vállalkozások információhoz jutását. Elindult a Kkv-tipp oldal, mely minden hónap első csütörtökén jelenik meg a Veszprémi Naplóban. Ebben olyan hasznos információkat nyújtunk a kis- és közepes vállalkozásoknak, amellyel segítjük az előbbre jutásukat – nyilatkozta Barták Péter központi lapigazgató.
– Az ötlet abból fakadt, hogy a Pannon Lapok Társasága kiemelt médiatámogatója az országos, KKVHáz mozgalomnak. A verseny célja játékosan és közösségteremtő módon ráirányítani a figyelmet a vállalkozói kedv és a vállalkozóvá válás fontosságára határon innen és túl. A verseny konkrét ismereteket nyújt és hálózatban való gondolkodásra tanít, valamint fokozza a helyi értékekhez való kötődést.
A verseny első fordulójának feladatait a Székesfehérvári Gazdasági Csúcstalálkozó keretében ismerhették meg a megyék csapatai. Ebben olyan kérdéseket kellett megválaszolniuk, hogy milyen személyi, tárgyi és anyagi feltételei vannak egy KKV sikeres működésének. Saját pénzt forgassunk a vállalkozásba, pályázzunk, vagy hitelt vegyünk fel?
A résztvevők egyetértettek abban, hogy egy jó vállalkozó legyen büszke arra, amit elért, de sose legyen elégedett, folyamatosan fejlődjön.