Jegyzet: Fordított szolidaritás

A Magyar Energiahivatal múlt heti közleménye szerint ugyanis az állam 52 milliárd forinttal támogatja a távhőszolgáltatókat a kieső bevételek miatt. Egyszerű osztással kiszámítható, hogy csak ez az egy intézkedés 5200 forintot vesz ki minden magyar polgár zsebéből.

Hisz olyan önálló pénzforrás, mint állam, nem létezik, nem találtunk olyan nagybácsit, keresztmamát sem, aki az ilyen kiadásokat magára vállalná. Maradnak az emberek. A nyugdíjasok, a minimálbérből a létminimum alatt élők, a munka nélkül már segélyre sem várók, akik ha fűtenek is valamivel, s ha lesz is annál a tüzelőanyagnál árcsökkentés, nem sok hasznuk lesz belőle, mert a semmi vagy a nagyon kevés tizede nem sokat jelent. Fizetni ennek ellenére még nekik is kell.

Persze tőlük pénzt kérni már nem nagyon lehet, de elvenni igen: az egészségügyi lehetőségeikből, a tömegközlekedésből, gyermekeik, unokáik taníttatásából. Hisz az ilyen kiadásokkal is szűkülő állami keretek miatt lesz kevesebb iskola, buszjárat, kórházi ágy, drágább gyógyszer, hosszabb kórházi várólista.

A távfűtés csak egy szelete annak az új támogatási rendszernek, amiben a polgárok a terheket egyformán viselik, az előnyöket pedig annak megfelelően élvezik, hogy igénybe veszik-e a kedvezményes szolgáltatást, s ha igen, akkor milyen mértékben. A gáznál, villanynál, víznél, szemétszállításnál talán nem lesz ennyire közvetlen a hatás, de a nagyobb teher a végén ott is arra hárul, akinek nincs módja az ilyen lehetőségek kihasználására.