Gazdaság

2010.09.22. 04:08

A gazdálkodás írásos emlékei

Veszprém - Várpalota mezővárosi és szőlőhegyi önkormányzata múltjának 1698 és 1878 közötti szakaszát mutatja be Lichtneckert András legújabb kötete.

Varga Ibolya

A rendkívül alapos és olvasmányos kötetet Lichtneckert András főlevéltáros állította össze, szerkesztette és a gerincét képező tanulmányt írta. A könyv a szerző LA Könyvtár elnevezésű kiadványsorozatának tizenkettedik darabja.

A címben a szőlőhegyek nevét sorolja fel: Baglyas, Loncsos, Badacsony, Józan, Szép-hegy. A kötet a Várpalota-pétfürdői Kertbarát Egyesület kezdeményezésére készült.

A településen ma újra többen gondoznak kisebb-nagyobb területen szőlőt, de az átlagember aligha hinné el, hogy a város lakói 1857-ben 547 katasztrális hold szőlőt műveltek a település határában.

Az itteni szőlőhegyek a Balaton-felvidék borvidékeinek folytatásai voltak, de jogilag nem tartoztak hozzájuk. A kötet tudós szerzője összefoglalja azokat a forrásokat, melyek a város gazdálkodására, ezen belül a szőlészetére és borászatára vonatkoznak. A sorokból önmagában is kirajzolódik az adott évek gazdáinak képe, amit tovább árnyal a korabeli szerzők írásaival.

A szőlőhegyi önkormányzatok megalakulásának és működésének pontos képét rajzolja föl. Az egyes fejezeteket zárja az idézetekkel, amit kiegészít a korabeli és mai szakemberek írásainak tematikus csoportosításával.

Így képet kapunk a régi magyar szőlészetről, majd a régi magyar borászatról, s külön fejezetben foglalkozik a szerző a borfogyasztási szokásokkal. Utóbbiban Csoma Zsigmond, Eötvös Károly és Krúdy Gyula írásai szerepelnek, de az összes idézett szerző hasonlóan rangos.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!