Nincsen örökletes királyság - Beszélgetés Suchmann Tamással

Dr. Suchman Tamással, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) leköszönő elnökével beszélgettünk.

- Nem vagyok csalódott, egyrészt mert reálpolitikusként pontosan fel tudtam mérni, a szocialista párt népszerűségének alakulása hova is vezet a kampány végére, másrészt azt gondolom, minden út véget ér egyszer.

Elindultam húsz éve egy politikai pályán, és nem gondoltam, hogy örökletes királyságba fog átcsapni. Elértem mindent, amit a marcali Kaposvári utca 4-ből, a cigányutcából el lehetett érni. Kétszer voltam miniszter, államtitkár, kormánybiztos, sokfajta más pozícióban is tevékenykedtem, én ezzel az életpályával elégedett vagyok - sorolta egy szuszra, miközben szokásához hűen rágyújt egy cigarettára.

Őszintén mondja, az ember egyszer el tud fáradni, és az sem baj, ha ezt bevallja. Most már nem lenne ereje ahhoz, hogy ugyanolyan energiával vegyen részt a baloldal új szerepben való politizálásában, mint 1990-ben. Egyelőre időt ad magának arra, hogy átgondolja ezt az életet, amit befutott, s azt, hogy politikai pályafutása mennyiben járult hozzá a szocialista párt helyzetéhez, mennyiben segített, okozott-e károkat.

- Magyarul: elvégzem azt az önvizsgálatot, amelyet győztesnek, vesztesnek egyaránt el kell végezni a politikában - fogalmazott.

S hogy van-e élet a politika után? Lehet-e civilként tovább létezni annak, akinek az elmúlt két évtizedét kőkeményen meghatározta a politika?

- Azt gondolom, annak nem lehet, aki a politikának rendelte alá az életét teljes mértékben. Én nagyon sok dologtól nem köszöntem el teljesen, sok minden nem változott köröttem. Megmaradtak a gyerekkori barátaim, ugyanabban a házban lakom, ahol születtem, ugyanazok a hobbijaim, mint a politika előtt: ha fáradt vagyok, zongorázom, ha van időm, rendezgetem a régi pénzérméimet, s nem tudok úgy eltölteni egy napot, hogy ne olvassak.

Szeretem a várost, annak a környékét, nem lettem kiváló bortermelő, de jól érzem magam a 180 éves pincémben. Nem tanultam meg kártyázni, golfozni, nem tudok teniszezni, nem utaztam külföldre havonta sem vadászni, sem nyaralni, nem vettem át semmi új szokást, amitől most nehéz lenne megválni.

Aztán elmeséli azt is, hogyan kötött szerződést a politikával: volt egy vállalása, amit Horn Gyulának tett. Az öreglaki kultúrházban beszéltek arról először, hogy poli- tizálnia kellene. Egy poros színpadon poros pohárból vizet ittak, háromnapos pogácsát ropogtattak, mikor Horn Gyula azt mondta neki: keressél meg. Ennyi volt a szerződéskötés a politikában, és ez húsz évig tartott.

- Azt gondolom, hogy a körülmények, ahogy ez keletkezett, ez is arra predesztinált, hogy ugyanolyannak kell maradnom, amilyen voltam. Az intermezzo az életemben a politika volt, a fő dolog a hitvallás - baloldalról, magyarságról, zsidóságról -, az pedig a konstans, az állandó az életemben.

Azért nem mondom, hogy egyszerű velem, de soha semmiért nem változtatom meg az elveimet. Hihetetlenül meghatározza az életutamat az, hogy hova születtem. Az, hogy az apám fizikai munkás volt, hogy hatodikos koromtól kőfaragók, rakodómunkások között szocializálódtam. Ők maradtak a mai napig a leghitelesebb véleményformálók, tőlük fogadok el legőszintébb kritikai megjegyzéseket.

A másik oldalról az intellektuális táplálékot az édesanya jelentette. Olvasott volt, művelt, fiát mindenre megtanította, zeneiskolába adta, az olvasás szépségét is tőle kapta.

Mint ahogy Suchman Tamás vallja: ez a kettősség a politikai pályán nagyban segítette, mert a magyar társadalom mindkét oldalát értette, elfogadták egyszerű emberek, és könnyűszerrel mozogott professzorok, akadémikusok, egyházi főméltóságok körében is. De vajon van-e szükség erre a tapasztalatra ma? Mivel foglalkozik majd az elkövetkező időszakban?

- A fejlesztés semmivel nem pótolható. Egy országnak mindenképpen fejlődni kell infrastruktúrában, intellektuálisan, szellemileg, mert ha a fejlődés, fejlesztés megáll, nemzettragédia következik be. Ezzel foglalkoztam sokat, és úgy érzem, az emberi teremtés élményének nincs alternatívája.

Tudom, hogy a teremtéshez először hit kell. Ha megkérdezik tőlem, büszke vagyok-e arra, hogy Pécs, Európa kulturális fővárosa mégis megvalósult, azt mondom: igen.

Hogy mit tettem? Hitet adtam. Azt mondtam azoknak az embereknek, akik felelősek voltak érte, hogy ti ezt meg tudjátok csinálni. Ők elhitték és megcsinálták. Azt mondtam itt, a balatoni térségben sokaknak, polgármestereknek és másoknak: ti igazi gazdái vagytok a tónak.

Elhitték és egyre jobban csinálják. Hazudik, aki azt mondja, mindent ő teremt. Mindenhez köze kell hogy legyen, de nem úgy, hogy minden őáltala jöjjön létre. Az alkotás kollektív folyamat, és mindenhol kell hogy legyen kovász, valaki, aki a dolgokat mozdítani tudja. Én érzek magamban elhivatottságot arra, hogy fanatizáljak másokat. Ez a titkom.

De mint mondja, megszokta azt is, hogy bíznak benne, s ez jóleső érzés. Persze ehhez az is kell, hogy Suchman Tamás maga is bízik az emberekben, tanulta és tovább is adja, hogy  a legfontosabb alaptétel a kölcsönös bizalom és hit nyújtása, ez minden teljesítményhez szükségeltetik.

- Ha  most azt  csinálom az elkövetkezendő években, hogy gondolkodom, mit is nem tettünk meg ebben az országban bármilyen oknál fogva, akkor ötletet akarok adni. Nem akarok lobbista lenni, aki elintéz ügyeket a régi kapcsolataival.

Úgy érzem, az elmúlt húsz évben rájöttem sok mindenre, mi az, ami jó, és mi az, ahol hiányosságok maradtak. Azt gondolom, hogy az előttünk álló feladatokat is csak közösen lehet megoldani, mindenfajta megosztottság óriási hiányokat és feszültséget teremt. Nem vagyok még százéves, de láttam már néhány csodát, és tudom, hogy csak néhány napig tart. A győzelemittas mámorral csak egy-két hetet lehet átélni a politikában, aztán jönnek a kihívások, a mindennapok, amikor nem szlogenekből akarnak élni az emberek, hanem pénzből. Ebben az országban minden tapasztalatot, az enyémet is be kell gyűjtenie annak, aki az ország javát akarja szolgálni.

Suchman Tamás tehát nem akar szakítani a politikával, a helyi és megyepolitikának mindenképpen részese szeretne lenni a továbbiakban is  mondta. A tervek után aztán leltározunk, kérdezem, mi az, amire büszke az elmúlt húsz évből, amire majd évtizedek után is örömmel rámutat: ez itt az én kezem nyoma.

- Három ilyen pont van: tizenév után abbamaradt a privatizációval kapcsolatos bírálat, hiszen ma már mindenki látja, nem lehet meghirdetni a piacgazdaságot állami tulajdonnal. Az állam rossz tulajdonos, személytelen. Ezt a feladatot a magyar nemzet érdekében hajtottam végre  támadások kereszttüzében, de a hitem az, hogy az ország akkor annak a 472 milliárd forint bevételnek a hiányában csődbe ment volna, másrészt már szétlopták volna a magyar állami tulajdont.

Nagyon fontos az életemnek az a szakasza, amikor különböző fejlesztési feladatokkal voltam megbízva. Jó érzés, amikor járkálok Somogy megyében, és látom azokat a fejlesztéseket, amelyekhez közöm volt. Ez a teljesítmény ráadásul mintaértékű azért, mert mindig olyan feladatokat kaptam, amelyeket mások már leírtak.

A harmadik dolog az, hogy szerénytelenség nélkül mondom: Magyarországon azok közé tartozom, akik a szélsőjobboldali jelenségek megnyilvánulása ellen 18 éve szóltak és figyelmeztettek. Felhívtam a figyelmet, hogy a szélsőjobb csak átmenetileg nem létezik, de valós veszély lesz egyszer.

Sajnálom, hogy nekem lett igazam, és ma ott ülnek a parlamenti padsorokban. Ezért is nincs most csalódás bennem, hogy nem vagyok képviselő, mert  nem tudnék velük egy házban lenni, nekem az ország háza szent dolog.

Cigifüstbe ölelve beszélünk aztán még a Balatonról, sikerekről, elintézetlen dolgokról, könyvekről,  és persze nem álltam meg megkérdezni, a dohányzásról leszokik-e valaha, de nem, ezt nem hiszi. Egy káros szenvedélynek ugyanis maradni kell...