Gazdaság

2015.10.05. 12:51

1 % - Volt hétmilliós felajánlás is

Veszprém - Alapvető jogszabályi változás nem következett be azon szervezeti körök vonatkozásában, amelyek a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan az 1 %-os felajánlásból részesülhettek.

Heffler Péter

Továbbra is az egyesületek és alapítványok, kiemelt költségvetési előirányzat, valamint a törvény által nevesített un. taxatív szervezetek illetve az egyházak lehetnek kedvezményezettek.

- Lényeges változás az „igénylés” módjában következett be, mivel az idei évtől a 2014. évben érvényesen regisztrált szervezetek részesülhetnek a felajánlásban. 2014 óta a kedvezményezetti feltételek utólagos igazolásának rendszerét váltotta fel az előzetes regisztráció - mondta Fülöp Nikoletta, a Veszprém Megyei Adóigazgatóság Igazgatási Osztályának vezetője.

- Az 1%-os felajánlásokra igényt tartó civil szervezeteknek a NAV-nál egyszer, a rendelkező év előtt kell regisztrálniuk és igazolniuk, hogy minden feltétel fennáll a kedvezményezetté váláshoz. A regisztráció visszavonásig érvényes, így egyszeri adminisztrációt jelen - tette hozzá Fülöp Nikoletta, aki elárulta, hogy Veszprém megyében összesen kilencszáznyolcvan szervezet kapott elektronikus úton tájékoztatást a részére felajánlott 1 %-os összeg várható nagyságáról összesen százötven millió forint összegben.

Azt is megtudtuk, hogy a legnagyobb felajánlás egy szervezet részére hét millió forint felett volt megyénkben, míg az elmúlt öt évben a felajánlások összege megközelítőleg azonos nagyságrendű volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!