Ganna

2016.02.13. 19:34

Mazsola ''mennybemenetele'' – Sváb disznótort ültek Gannán

Ganna - Német és magyar jókívánságok által vegyesen kísért koccintások, ínycsiklandozó ételek, és a szemerkélő eső ellenére felhőtlen hangulat jellemezte a negyedik alkalommal megrendezett sváb disznóvágást.

Polgár Bettina

Az eseménynek a helyi kultúrház és annak udvara adott otthont, ahol gőzölgő, forró italok ellensúlyozták az esős időjárást. – Hamvazószerdával a farsangi időszak véget ért, így ezt a programot rendkívül optimistán, a tavaszvárás jegyében rendeztük meg.  Ez a negyedik falusi disznótorunk, az okosok pedig úgy tartják, három után már hagyománnyá válik. Eddig minden alkalommal extrém időjárási körülmények között tartottunk disznóvágást. Az első évben szakadt az eső, a második alkalommal délutánra mínusz nyolc Celsius-fokot mutatott a hőmérő higanyszála, tavaly pedig térdig érő hó volt. Most ismét esett az eső, de a lelkesedés töretlen maradt, sőt az a tapasztalatunk, hogy évről-évre egyre többen jönnek el. A településről elszármazottak közül is sokan jelezték, hogy szívesen részt vennének a programon, így ez alkalommal már kicsit nagyobb disznóra volt szükségünk – árulta el a Naplónak nyilatkozva Nagy Ottó, Ganna polgármestere.

Mint mondta, a disznóhoz felajánlás révén jutottak hozzá, és már két évre előre megvan az is, hogy a következőket ki vásárolja. – Mazsola, a sertés egy gannai családtól érkezett a disznótorra, ahol aztán szakszerűen, uniós előírásoknak megfelelően adta vissza a lelkét a Teremtőnek – magyarázta a település vezetője. Kiemelte, a falusi disznóvágásokon fontos szerepet szánnak a sváb hagyományoknak. – Míg a magyar tradícióknak megfelelően jellemzően perzselik a disznót, addig a svábok csak forrázzák. Ez alkalommal leforráztuk, utána pedig meg is perzseltük az állatot, hogy mindenki igényét kielégítsük. További sváb szokás, hogy a disznót nem bontószéken, hanem rendfán bontjuk szét. Emellett különbség még, hogy az orjaleves mellett a helyiek által kifejezetten kedvelt tüdőlevest is készítünk – mutatott rá a polgármester.

Ízletes ételekből pedig bőven volt választék, a rendezvényre ellátogatók ugyanis resztelt, lecsós és velős májat kóstolhattak, valamint a már említett orja- és tüdőlevesen túl húsos káposztát, hurkát, kolbászt, sült húst és pecsenyét fogyaszthattak. Az ínycsiklandozó falatokhoz a jó hangulatot Schlecht József harmonikás, valamint a gannai asszonykórus szolgáltatta. – Vérnyomás- és vércukorszintmérésen is részt vehettek az érdeklődők, emellett a közelmúltban beszereztünk egy hangulatmérő berendezést, azaz egy alkoholszondát, amit le is teszteltünk – tette hozzá mosolyogva a falu első embere.

– Gannán jelenleg több mint 280 fő él, és egyre többen alapítanak itt családot. A helyiek szeretnek hazajönni ide, és úgy gondolom, az önkormányzat feladata az, hogy a falu megtartó képességét is növelje. Az állandó rendezvényeink megszervezése mellett nagy figyelmet szentelünk az uniós pályázatoknak, a terveink között szerepel például templomfelújítás, illetve szeretnénk előtetővel bővíteni a kultúrházat. Emellett négynapos megemlékezést szervezünk a kitelepítések 70. évfordulójára, melyre több németországi vendég is érkezik majd hozzánk – adott áttekintést további terveikről Nagy Ottó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!