Ganna

2017.05.02. 15:23

Büszke rá a falu: 90. születésnapját ünnepelte Mári néni

Ganna - Önzetlen cselekedetei nélkül a falu szegényebb lett volna – ezekkel a szavakkal köszöntötte Nagy Ottó, Ganna polgármestere 90. születésnapja alkalmából a településen élő Rédling Jánosnét, Mári nénit.

Polgár Bettina

Rédling Jánosnét virágcsokorral, tortával és pezsgővel üdvözölte születésnapja alkalmából a település nevében Bóka Istvánné jegyző, valamint Nagy Ottó. – Kilencven év nagy idő, mondják, de visszatekintve bizonyára úgy látja, hogy gyorsan elröppentek ezek az évtizedek – fogalmazott Ganna polgármestere Rédling Jánosnéhez intézett köszöntő szavaiban. A község vezetője kiemelte, Mári néni büszkén magáénak vallhatja mindazt a tudást, bölcsességet, amire az évek során tapasztalatai révén tett szert.

– Láthatta a háború előtti esztendőket, az akkori paraszti és családi életet, de megélte a háború borzalmait is. Ismerte az elesett gannai hősöket, átélte a kitelepítést, hiszen mindez az ő családját is érintette, majd tanúja volt a téeszesítésnek. 1947. január 21-én feleségül vette Rédling János, és elindult a saját, önálló életük. Példamutató családdá váltak, gazdálkodtak, gyarapodtak – hangsúlyozta Nagy Ottó.

Bóka Istvánné, Mári néni és Nagy Ottó
Fotó: Gannai önkormányzat

A polgármester kiemelte, Mári néni a falu közösségi életében ugyancsak aktív szerepet töltött be: számtalan keresztelőn, esküvőn és temetésen énekelt, továbbá a mai napig tagja a templomi kórusnak. – A Gannai Asszonykórus alapító tagja volt, és rengeteg esküvő alkalmával sütött-főzött. Talán nem is gondolt rá, hogy ezen önzetlen cselekedetek nélkül a falu szegényebb lett volna – mutatott rá Nagy Ottó.

A község vezetője felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő szavait, majd további jó egészséget, boldogságot és szeretetet kívánt a szép kort megélt ünnepeltnek, akivel ezt követően hosszasan beszélgettek múltról és jövőről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!