Foci

2015.08.28. 12:55

NB III: az ETO otthonában játszanak a balatonfürediek, több ezer néző várható

Balatonfüred - Az újjáalakult, jelenleg három győzelemmel és egy döntetlennel a tabella második helyén álló ETO FC-hez látogat a Balatonfüredi FC a labdarúgó NB III-as bajnokság ötödik fordulójában. Az ETO Stadionban szombaton 18:00 órakor kezdődő mérkőzésre várhatóan több ezer néző látogat ki.

Bényi Kálmán

Az előző hét végén a BFC hazai pályán a Sárvár csapatát fogadta. Az első félidőben Gálnak köszönhetően kétgólos előnyre tett szert a Balaton-parti alakulat, amit sajnos nem sikerült megtartani. A vendégeknek a hajrában kétszer is sikerült Szabó kapujába juttatni a labdát és ezzel kialakítani a 2:2-es végeredményt.

- Egy agyonnyert mérkőzésen a kihagyott ziccereinknek köszönhetően nem tudtuk begyűjteni mindhárom pontot. Kétgólos vezetésünknél előfordult olyan szituáció is, hogy ketten vittük az ellenfél kapusára a labdát és rossz megoldást választottunk. A későbbiekben ez megbosszulta magát. A vendégek két talált góllal elvittek tőlünk egy pontot - nyilatkozta Földesi Károly, a fürediek szakvezetője.

A BFC (fehér-pirosban Rápó Csanád) nehéz feladat előtt áll
Fotó: Penovác Károly

A vezetőedző leendő ellenfelükről elmondta, hogy a jelenlegi megfiatalított ETO-nak a bajnoki cím megszerzésére is nagy esélye van. Hazai pályán több ezer néző előtt játszzák mérkőzéseiket, ami reméli, hogy fiaira nem fog bénítólag hatni, hanem ellenkezőleg, plusz energiákat szabadít fel bennük és képesek lesznek bravúr elérésére.

Sérülés miatt Cseszneki, Eperjesi és Bánhidi játékára nem számíthat a mester.

A Balatonfüred várható kezdőcsapata: Szabó - Rudolf, Gál, Oroszi, Böröczky -Rápó, Aranyi - Somodi, Baldauf, Tóth - Wágner.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!