Foci

2015.10.12. 17:14

Polgármester a műfüves pálya kapujában

Balatonalmádi - A futball szerelmeseinek régi álma valósulhatott meg idén a műfüves pálya elkészültével.

Kekk Sára

Október tizedikén, délután három órakor avatták fel az MLSZ pályaépítési programjának köszönhetően, Balatonalmádi város segítségével elkészült új, műfüves pályát. A pályaavatón megjelent Horváth Ernő, az MLSZ Veszprém megyei elnökségének tagja, valamint Kontrát Károly belügyminisztériumi politikai államtitkár és Keszey János, Balatonalmádi polgármestere, akik futballtudásukat is bebizonyíthatták a pályán, hiszen a rövid megnyitóbeszédek után sor került a Balatonalmádi Önkormányzat és az Eggenfeldeni Önkormányzat vegyes csapatainak bemutató mérkőzésére.

A megnyitón Horváth Ernő elmondta, megyénk a létesítményfejlesztés terén nagy sikereket ért el eddig, melyet mi sem bizonyíthat jobban, mint hogy a balatonalmádi műfüves pálya már a 13. átadott egység a térségben, és még az idén másik két településen is lesz pályaátadás. Ahogy az elnökségi tag is mondta, ezzel is biztosítani szeretnék a minőségi és a tömegsport utánpótlás fejlesztését Veszprém megyében.

 

Eggenfelden képviselői a két város immáron tizenöt éves testvérvárosi szerződésének megerősítése alkalmából tartózkodtak a településen, így a barátságos meccsre is sor kerülhetett. Keszey János polgármester állt remek formában, először saját, majd az eggenfeldeniek kapujában, míg a német testvérváros képviselői közül Bruno Holzleitner kulturális referens volt csapatának húzóembere. Természetesen jelen voltak a Balatonalmádi SE tízéves focistái is, akik a meghívott vendégekkel, a csajági és a litéri korosztályos társaikkal együtt egy tornán vettek részt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!