Foci

2015.08.21. 10:00

Megyei I.: A bajnokesélyes Veszprém Pétfürdőre látogat szombaton

Megyei körkép – A labdarúgó megyei I-es bajnokságban a második forduló rangadóját Balatonfűzfőn játsszák, ahol a tavalyi ezüstérmes FAK a regnáló bajnok, Úrkút csapatát látja vendégül.

Bényi Kálmán

Az első fordulóban győztes Devecser a szintén diadallal kezdő Ösküt fogadja. A házigazda Peremartonból hozta el a három pontot gólgazdag mérkőzésen, míg a vendégek az újonc Dudarnál a hajrában szerzett találattal nyertek. Mindent egybevéve, hazai pályán a Devecser számít a párharc esélyesének.

A bajnokság nyitányán a Devecsertől vereséget szenvedő Peremarton ismét otthon játszik: az ellenfél ezúttal a Sümeg elleni szomszédvári derbin egy pontot szerző TIAC csapata lesz. A szombati mérkőzésen két azonos képességű együttes csatájára számítunk, ahol nem zárjuk ki a pontosztozkodás lehetőségét sem.

A Balatonalmádi alakulata (jobbra Varga Tamás edző) joggal bízhat a pontszerzésben vasárnap a Sümeg VSE-vel szemben. Fotó: Penovác Károly

Az újjáalakult Pápa rengeteg kihagyott helyzettel, köztük egy tizenegyessel három pont helyett, csak egyet tudott szerezni Balatonalmádiban. A Perutz stadionban vendégeskedő Herend az előző hét végén hazai pályán szenvedett szoros vereséget a papíron jobb erőkből álló Ajka Kristály ellen. Az összecsapáson, szerintünk, a Pápa megszerezheti első győzelmét.

Az Ajka Kristály a második fordulóban otthonában fogadja a Péttől parázs mérkőzésen vereséget szenvedő csetényi alakulatot, amely két kiállított játékosát is hiányolni fogja, ez pedig nagyban hozzájárulhat a hazaiak sikeréhez.

A Csetényben diadalmaskodó, ám két játékosát szintén piros lap miatt nélkülözni kénytelen pétiek nincsenek könnyű helyzetben, ugyanis a jó erőkből álló Veszprém látogat hozzájuk. Az eltiltott, meghatározó péti játékosok hiánya a vendégek sikerét vetíti előre.

A forduló rangadóját Balatonfűzfőn rendezik. A Veszprémtől vereséget szenvedő FAK a Gyulafirátótot legyőző tavalyi bajnok Úrkút csapatával randevúzik. A címvédő sikeréhez hozzájárulhat, hogy a hazai csapatnál nem lehet ott a kezdőben Radnai Gábor kapus, akinek a VLS elleni mérkőzés utolsó percében elszakadt az Achilles-ina. A hálóőrt a héten megműtötték és várhatóan fél évet vesz igénybe a felépülése.

Két vereséggel rajtoló csapat csap össze Rátóton. A Gyulafirátót az Úrkútnál kapott ki, a leendő ellenfél, a Várpalota pedig Ugodról utazott haza pont nélkül. Az összecsapás esélyesének a hazai csapat tűnik, de a döntetlen sem kizárt.

A második bajnokiját is saját közönsége előtt játssza az Ugod, akihez az újonc Dudar látogat. A dudariaktól a múlt héten az Öskü mindhárom pontot elvitte, így az első pont vagy pontok megszerzése a vasárnapi meccsre marad, amire minden esélyük meg is van.

A Balatonalmádi Borda Patrik bravúrjainak köszönhetően szerzett pontot a nyitányon. A TIAC-nál döntetlent elérő Sümeg VSE ellen szintén a pontosztozkodás tűnik reálisnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!