Foci

2015.04.29. 18:13

Kislődi bravúr a Magyar Kupában

Megyei körkép - A megye IV-es Kislőd óriási meglepetést okozva kiejtette megye I-es élmezőnyhöz tartozó ellenfelét a labdarúgó Magyar Kupa ötödik fordulójában.

Horváth Gábor

A megye IV. középcsoportjában szereplő kislődiek a megye I-ben harmadik Ösküvel „végeztek” a Magyar Kupa megyei selejtezőjének ötödik körében. Ráadásul úgy sikerült nyerniük, hogy már a harmadik percben hátrányba kerültek, és a vendégcsapat még a félidőben is vezetett.

A még játékban lévő csapatok a legjobb nyolc közé jutásért léptek szerdán pályára.

A Kislőd mellett a megye III-as Dörögd–Halimba is bravúrt aratott (a megyei I-es Gyulafirátót volt az áldozat), a Dudar (megye II) Takács László mesternégyesével ütötte ki a Herendet (megye I), a Devecser (megye I) és a Kristály (megye I) három piros lapot hozó nagy csatát vívott. Az Úrkút (megye I) 60 perc után még kiesésre állt a Badacsonytomaj (megye III) ellen, A Csetény (megye I) győzött Balatonszepezden (megye III), az Ugod (megye I) pedig elgázolta a Gógánfa (megye IV) csapatát.

Felsőörs–Balatonalmádi

1:5 (0:3)

Vezette: Gáspár András. Gól: Vizkelety Attila (86), illetve Lendvai Károly (10), Nagygyőri Csaba (14), Jakab Gergő (41), Tomay Márton (65), Kiss Márton (83).

Badacsonytomaj–Úrkút

1:3 (1:0)

Vezette: Babos Tibor. Gól: Hanák Balázs (43), illetve Keller Tamás (60, 70), Marics Máté (72).

Dudar–Herend

5:3 (4:1)

Vezette: Fülöp Zoltán. Gól: Takács László (10, 17, 18, 28), Barcza Bálint (51), illetve Bachstetter Tamás (29), Molnár Tamás Mátyás (70), Beke Bálint Oszkár (88).

Devecser–Ajka Kristály

1:0 (1:0)

Vezette: Nedvesi Richard. Gól: Szakonyi Stefán (39). Kiállítva: Csik Zsolt (83. p.), illetve Móger Balázs (64. p.), Bakos Arnold (83. p.).

Gógánfa–Ugod

0:11 (0:4)

Vezette: Kozma Tamás. Gól: Budavári Csaba (6, 74), Hegyi Roland (26, 38), Csombó Péter (37, 85), Vesztergom József (60), Kun Szabó Attila (69, 86, 88, 90). Kiállítva: Nagy Zoltán (38. p.).

 

Kislőd–Öskü

4:3 (2:3)

Vezette: Molnár István. Gól: Moldován Tamás (5, 50), Szűcs Dávid (13), Gerics Gergely (69), illetve Sándor András (3, 18), Horváth László (15).

Dörögd-Halimba–Gyulafirátót

4:2 (1:2)

Vezette: Lovasi István. Gól: Szalai Róbert (44), Vers Norbert (58), Szalai Péter (75), Szőrös Ádám (87), illetve Varga Zoltán (23), Tímár Imre (28).

Balatonszepezd–Csetény

2:3 (1:1)

Vezette: Görgics Zoltán. Gól: Ivitz Zoltán Ferenc (16), Molnár Ervin (56), illetve Cserna Zsolt (13), Ganzler Balázs (64, 74).

 

Kedden tartják meg a kupasorsolást

A labdarúgó Magyar Kupa Veszprém megyei selejtezőjében a hatodik forduló következik, a párosításokat május 5-én, kedden, 11 órakor sorsolják ki. A tét a legjobb négy közé jutás lesz, a mérkőzéseket május 13-án, szerdán, 17 órai kezdettel játsszák. Az azt követő fordulót, azaz elő-döntőket május 27-én bonyolítják majd le. A kupa megyei fináléjának időpontja június 10.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!