Megtörte a csendet

2024.07.06. 20:44

Ronaldo megszólalt: a közösségi médiában üzent az Eb-kiesés után

A sztárfutballista a jövőjére is utalt az X-en közzétettbejegyzésében.

MW

Cristiano Ronaldo, a portugál válogatott játékosa bemelegíteni készül a németországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportja harmadik fordulójának Georgia-Portugália mérkőzése előtt a gelsenkircheni AufSchalke Arénában 2024. június 26-án

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Friedemann Vogel

Cristiano Ronaldo nem nyilatkozott azután, hogy  a portugál labdarúgó-válogatott tizenegyespárbajban kiesett Franciaország ellen a németországi Európa-bajnokság negyeddöntőjében.

Először ért véget úgy egy világverseny Cristiano Ronaldo számára, hogy egyetlen gólt sem szerzett a tornán. A 39 éves klasszis 2004 óta a hatodik Eb-jén vett részt, ezen kívül öt világbajnokságon is szerepelt a portugál válogatottal. Most a negyeddöntőben esett ki a csapattal a franciák ellen, és érezhette ebben a saját felelősségét is, hiszen nem tudta góllal segíteni a csapatát – írja a Magyar Nemzet.

Ronaldo nem nyilatkozott a vesztes meccs után, és majd egy napos hallgatás után a hivatalos X-oldalán törte meg a csendet, ahol üzenetet tett közzé, melyet a Daily Mail szemlézett.

„Többet akartunk. Többet érdemeltünk. Magunkért. Mindannyiótokért. Portugáliáért. Hálásak vagyunk mindazért, amit kaptunk tőletek és mindenért, amit eddig elértünk”

 – írta Ronaldo a bejegyzése első részében.

A bejegyzést úgy folytatta:

Biztos vagyok benne, hogy a pályán és azon kívül is tisztelet érdemel az örökségünk, és tovább fogunk építkezni. Együtt.”

Az utolsó, hangsúlyos szóból arra lehet következtetni, hogy Ronaldo folytatni szeretné a pályafutását a válogatottban, amelyben már így is 212 meccsen lépett pályára. Szaúdi klubjában, az al-Nasszrban egyébként jövő nyárig szól a jelenlegi szerződése – áll a Magyar Nemzet cikkében, amit ITT tud elolvasni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!