A saga vége

Pajor-Gyulai László

Azt hiszem, szép lassan lecsengett a Marco Rossi-saga. Okafogyottá vált a tüntetés is, amelyet „Folytassa, Mister – szurkolói demonstráció Marco Rossi mellett” címmel hirdettek meg tegnapra a fővárosi Szabadság térre a közösségi médiában azok, akik úgy vélték, erre mindenképpen szükség van. Lehet, így is összejöttek ott a szurkolói zónában jó néhányan, megnézhették a két negyeddöntőt, talán kicsit tüntettek is valami mellett vagy ellen, ki tudja, mindenesetre ahogy ezen az oldalon, sőt hasábon a héten többször is írtunk róla, hogy az olasz mester marad, ebben az ügyben nem maradt teendő.

Amúgy nagyon jó ötlet volt az MLSZ-ből, hogy nem hagyta sokáig vívódni a kapitányt, aki a kiesés után azt fejtegette, hogy egyelőre nehéz az őszi feladatokra vagy a későbbi világbajnoki selejtezőkre, egyáltalán a közeli vagy a távolabbi jövőre tekinteni, mert roppant stresszes időszakon van túl. A játékosoktól állítólag azzal vált el, hogy nem biztos a közös folytatás szeptemberben, de a szövetség szerencsére nem engedte sokáig elhúzódni ezt a kérdést. Néhány nap elég volt unos-untalan azzal a kérdéssel találkozni, hogy Rossi megy vagy marad, ráadásul senki sem tudott semmit, mindenki csak találgatott, jósolt, hogy ne mondjam, okoskodott, pusztán azért, mert a szövetségi kapitány neve vonzza az érdeklődést és a klikkeket.

A stresszen túl kell lépni, emlékezni arra, hogy a kapitánynak élő szerződése van, aztán az élet megy tovább.

Az pedig még unalmasabb, hogy Marco Rossi folyamatosan lelkizik a nagy nyilvánosság előtt a kósza kritikákon, azon meg kiakad, hogy egyesek a kommentekben – fogalmazzunk finoman – megtalálják, és olykor bele is taposnak. Már azon is képes felháborodni, ha valaki kulturáltan megkérdezi, hogy a marginálisabb emberek közül miért X. került be a keretbe, miért nem Y., holott erre bizonyára létezik megfelelő szakmai indok. Ő inkább háborog, amiért a kívülállók nem rendelkeznek kellő információkkal, csak ő és a segítői ismerik az összefüggéseket, ami nyilván így van, de a kérdést éppen ezért intézik őhozzá. Ami pedig a kommenteket illeti, csak azt mondhatom: ha lefordíttatja magának az arctalan tömegből érkező szennydömpinget, akkor megérdemli, jobban tenné, hogy rájuk sem hederít.

Szóval nem kell tüntetni, nincs semmi látnivaló, Marco Rossi marad – nagyon helyesen –, és dolgozik tovább. Van is min, hiszen hamarosan jön a Nemzetek Ligája, majd jönnek a vb-selejtezők, ráadásul nem virtuális, hanem igenis hús-vér ellenfelekkel. Azokra érdemes összpontosítani.