Életmód

2015.10.30. 16:03

Tóni bácsi, a virtigli bányász

Marsi Antal, a nyugdíjas ajkai bányász hódol a „királyok szenvedélyének”, az érmegyűjtésnek, bélyeget gyűjt, közösségi emberként megosztja megszerzett ismereteit az érdeklődőkkel.

Civil Tudósítónktól

„Tóni bácsi” – ahogy sokan szólítják – az ötvenes évek elején gyerekként járt először látogatóban a Bakonyalján. Amikor elérkezett az idő, hogy valami értelmes, fizetős szakmát válasszon, vájártanulónak jelentkezett. Ezzel az elhatározással 1957-ben ajkai lakossá vált.

– Valójában nem tudtam, mire vállalkozom. Elbeszélésekből hallottam a bányászokról, arról is, mit jelent bányásznak lenni – mesélte Marsi Antal a Városi Múzeumban, gyűjteményi kiállításának rendezése közben. Kihangsúlyozta, ő egy virtigli bányász, negyvenegy éven át föld alatti munkával kereste a kenyerét.

Marsi Antal, a bányász

– Alföldi gyerekként érdekes, izgalmas volt ez a hegyes-dombos vidék, jó kereseti lehetőséggel kecsegtettek, éves tüzelő-járandóságot ígértek, hosszú lejáratú hitellel lakást, s olyan jövőt, amire majd családot lehet alapítani. Vájár lettem. Bányász, mint megannyi társ, aki a Dunántúlra vándorolt, hogy a bányákban, gyárakban munkára leljen. Ajkacsingervölgy, Padrag, Várpalota, Nyirád, Halimba, Kislőd bányáit bejártam. Bányásznak lenni a gépesítések korában sem leányálom, annak nincs ablaka, nem nyílik abban a muskátlivirág, ahogy közhelyként szokták mondogatni. Az ércek jövesztésénél nem afféle ijedős emberek dolgoztak. Aki látott bányatámot roskadni, hallott fagerendát vészjóslón sikoltani, megtapasztalta legalább egyszer a leomló főte moraját, helyére emelt egy sínről leszaladt tele csillét, ezek után másnap jelentkezett a falézon a munkát felvenni, annak igazi bányászvér csörgedezik az ereiben. Szénbányászként kezdtem, vörös munkaruhás bauxitbányászként mentem nyugdíjba. A vájártanulók fekete egyenruháját nem szerettem, ám ahogy gyarapodtak a bányászéveim, megkedveltem az ünnepi viseletet, ami a bányászok nagy családjához tartozást jelképezi. Ehhez a közösséghez tartozom, s ezt büszkén hirdetem. A feleségem is a bánya alkalmazottja volt, a bányalámpaakkumulátor-töltő üzemrészben dolgozott, ameddig az működött. A bányászok leleményes figurák, kicsit ácsok, lakatosok, geológusok, amolyan mindenesek, de elsősorban a családért, a közösségért tenni akaró emberek. Vezetőségi tagja vagyok a Padragi Bányász Nyugdíjas Szakszervezetnek, a Padragi Bányász Hagyományőrző Körnek, egyéb köröknek, egyesületeknek.

A családi nap rendezvénysorozaton – a Bányászati Múzeumban – a bányászok életéről, hagyományairól tartott előadást, bemutatta, miként működik a karbidlámpa, mekkora a szívlapát. A Városi Múzeumban gyűjteményi kiállítást rendezett. Marsi Antal éremgyűjtőként hódol a királyok hobbijának, filatelista, ipartörténeti relikviák megmentője, kicsit színészkedik is, amatőr helytörténeti kutató, sorolni is sok. Ennyi elfoglaltság mellett hogyan képes időt szakítani gyűjtőszenvedélyére?

Érmegyűjteményeinek féltett darabjai között az aradi vértanúk-emlékérméket is megtaláljuk

– Amikor kezembe kerül egy szép érme, érem, bélyeg, munkaeszköz, késztetést érzek, hogy utánanézzek, ki volt a személy, mi volt a szerepe a tárgynak, miként működött a gép vagy annak alkatrésze, miért történt egy esemény, minek emlékére adtak ki érmét, nyomtak bélyeget, mit írt róla a korabeli vagy napjaink sajtója. A gyűjteményemmel folyamatosan bővültek az ismereteim. Így jött össze az 1848/49-es forradalommal és szabadságharccal, valamint azok következményeivel kapcsolatos gyűjteményi anyagom is. Mindengyűjtő lettem, örömömet lelem ebben a tevékenységben, abban is, ha másokat is érdekel, amit csinálok.

A sokféle gyűjteményhez már külön raktár, gyűjtőtér kell. Vajon mit szól mindehhez Rózsika, a kedves felesége és a család?

– Két gyermekünk van, egy fiú és egy lány, meg négy fiú unokánk. Hogy mit szólnak? Nemegyszer hallottam már: te, egyszer még leszakad ez a polc!

Marsi Antal azt mondta, nem szeret szerepelni, de Padrag városrész közösségéért Rózsikával, a feleségével együtt a színpadi fellépést is vállalták

Napjainkban Ajka város bányász, hagyományőrző és társadalmi szervezetei és a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ emlékülést szervezett a Padragkúti Művelődési Házban az ajkai bányászat kezdetének 150. és a Bányászati Múzeum létrehozásának 50. évfordulója alkalmából. Az ünnepi megemlékezés mottójaként ez szerepel:

„Bányáinkat visszavette a természet, legalább az emlékezete maradjon fenn.”

Marsi Antal bányász és társai sokat tettek és tesznek ennek érdekében.

Szerző: Sipos Ottó Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!