Sziklagörgető futballedző

Úgy kell neki, megérdemli! De miként számoljon el magával az az ember, aki a légynek sem tudna ártani, mégis nap mint nap hengergeti a maga szikláját? Nekifeszül, görgeti a számára kirótt nagydarab követ, de csak azért, hogy idő előtt a nyakába zúduljon az egész és maga alá temesse. Titkon azért jól tudja, miért bűnhődik. Azért, mert feneketlen nagyravágyásában olyan mesterséget választott, amelybe csak belebukni lehet. Például – futballedzőséget vállalt Ajkán.

A 2014–2015-ös bajnoki évben az ajkai másodosztályú csapatnál „csak” három edző ült a kispadon. Egyébként az elmúlt harminc év ajkai edzőkirúgásait egyszerűen már képtelenség lenne felsorolni.

Egy szó mint száz: ez itt egy ilyen szakma. Jó, jó, vannak szép pillanatok is, úgy a hegy közepe táján. Olyankor tapsolnak az edzőnek. Lám, hogy milyen ügyesen görgeti – mondogatják –, milyen okosan kikerülte azt a göröngyöt és milyen szép lendülettel megy egyre följebb. Egy-egy kisebb csúcsot olykor el is ér kövével, s nevétől hangos a város. A végén azonban jön a nagy potyogás. És senki sem sajnálja. A hősből bűnbak lesz, s eltakarítja az elnöki, tulajdonosi harag. Olyan edző még nem volt Ajkán, aki egyértelmű sikerpályával a háta mögött ment volna nyugdíjba. Még a legnevesebbeket is jó néhányszor megtiporták.

Mondjon bárki, amit akar, azért elátkozott szakma az övék, mert a balsiker és a bukás az esetek többségében nem az ő számlájukra írható, mégis arra írják. Számomra egyszerűen elfogadhatatlan, hogy mindig az edző legyen a hibás. A klubban folyó tevékenység ugyanis annyira szerteágazó és összetett, hogy azzal – értelemszerűen – az egész klubvezetésnek kell megbirkóznia. Hogy az ördögbe lehet, hogy mégis mindig csak az az ember a bajok okozója, aki leül a kispadra?

Annyi visszásság, baki, kapkodás, olykor még erkölcstelenség és ostobaság is előfordul némely klub irányításában, hogy azt korunk legkiválóbb edzői, legjobb képességű labdarúgói sem tudnák ellensúlyozni. Nem is lehet. És a labdarúgóvilág eme szeletkéjében, ahol nap nap után méretik meg egy-egy közösség, a sorozatos hibák balsikerhez vezetnek.

Aztán, hogy az emelkedő (vagy, ha jobban tetszik, a lejtő) melyik szakaszán összegződik a hozzá nem értés és a tehetetlenség olyan helyzeti energiává, amely már visszafelé kezdi görgetni a sziklát, azt esete válogatja. Tény azonban, hogy előbb-utóbb megindul lefelé és mind sebesebben zuhanva elsöpri, maga alá temeti – az edzőt!

Sziszüphosz az idők végeztéig görgeti a maga szikláját. Vajon az ajkai edzők még meddig kárhoztatnak erre a rettentő feladatra? A válasz már csak azért is sürgető, mert nem csupán a kudarcokat viselő edzők, hanem az ajkai foci sorsa is a tét!

Tollár Sándor