Életmód

2015.08.02. 18:22

Sokat tehetünk önmagunkért - Életmódváltással elkerülhetőek a megbetegedések és a korai halálozás

Somlóvásárhely - A magas vérnyomás, az agyvérzés és a cukorbetegség veszélyeire hívták fel a figyelmet a kistérségi egészségfejlesztési iroda munkatársai.

Penk Tímea

Sayour Amer belgyógyász, kardiológus, az egészségfejlesztési iroda szakmai vezetője tartott előadást a jellegzetes hazai népbetegségekről.

- A magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri elváltozások, a mozgásszervi problémák, illetve a kettes szintű diabétesz a helytelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód miatt alakulnak ki. Ezek mind elkerülhetők lennének megfelelő odafigyeléssel világosította fel a hallgatóságot a szakorvos. Elmondta, hogy Magyarországon minden második ember szív- és érrendszeri megbetegedésben hal meg. Ennek intő jelei lehetnek az emelkedett koleszterinszint, a cukorbetegség és a magas vérnyomás.

Sayour Amer ismertette a magyarországi átfogó egészségvédelmi szűrőprogram adatait, amelyek szerint a 65 éven felüliek körében a hipertónia gyakorisága igen magas, közel hetvenszázalékos. Hazánkban közel hárommillióan élnek magas vérnyomással. A hipertónia egyik következménye lehet az agyvérzésnek vagy szélütésnek is nevezett stroke.

- Százezer lakosra évi négyszáz új stroke kialakulásával számolhatunk, míg ez az arány Franciaországban 130, Németországban 155, az Egyesült Királyságban 170, Spanyolországban 223 ismertette a kardiológus.

- Az emberek zöme nincs tisztában a néma gyilkosnak nevezett magas vérnyomás veszélyeivel, kétharmaduk nem tartja komoly egészségi problémának jegyezte meg a doktor. Előadásában elhangzott, hogy évente négymillió haláleset tulajdonítható a cukorbetegségnek. A felmérések szerint a diabéteszeseknek legalább a fele nem tud a betegségéről. A kettes szintű diabétesz nyolcvan százaléka megelőzhető egészséges étkezéssel és mozgással.

- A természeti, társadalmi, gazdasági és szociális környezet olyan irányú változásait kell elősegítenünk, amelyek lehetővé teszik a lakosság egészségének megőrzését és visszanyerését - zárta előadását Sayour Amer.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!