Már csak egy aranyérem hiányzik Gosztolai Máriának

Sportos családba született, édesapja gyorskorcsolyázott, ő ismertette meg a téli sportokkal, ám azokat nem igazán szerette, mint mondja, mindig fázott.

- Brandreisz Elza volt az általános iskolai testnevelő tanárom, akkor szerettem meg igazán a mozgást. Középiskolában ez egy időre abbamaradt, aztán Kulcsár Gergely gerelyhajító jött egy alkalommal új reménységeket toborozni a budapesti építők atlétika-szakosztályába. Így kerültem 1965-ben Pestre az építőkhöz, később az MTK egyesületéhez igazoltam. 1971-ben lett egy komoly gerincsérülésem, akkor az orvos eltanácsolt az élsportolói súly- és diszkoszvetéstől. Azt mondta, ha élni akarok, ezeket felejtsem el. 1972-től aztán hazaköltöztem és vegyésztechnikusként dolgoztam, mellette viszont már a BVTC-nél (Bakony Vegyész TC) sportoltam. Elvégeztem az akkori Testnevelési Főiskolán az atlétikaedzői szakot, Balatonalmádiban 5-6 évig vezettem az atlétikai szakosztályt.

- A nyolcvanas évek közepén indult a szeniormozgalom, ám akkor a bátorítás ellenére sem akartam bekapcsolódni, féltem, hogy a régi sérülések megint felszínre kerülnek, s ismét csalódás lenne a vége.

- Aztán 1994-ben jött a nyugdíj, és felmerült a kérdés: most mihez kezdjek az életemmel? Éljek a négy fal között és töltsem a napjaimat a sorozatokkal? Tudom, ezt nem bírtam volna. Teniszezni jártam, s a pesti sporttársakkal tartottam a kapcsolatot.

- Emlékszem, 2000-ben volt a sydneyi nyári olimpia, de az az év nagyon nehéz volt számomra, elvesztettem a szeretteimet. Aztán később kaptam egy telefont egy barátomtól, hogy 2009-ben ismét csak Sydeyben rendeznek világjátékokat, ez alkalommal a szeniorolimpiát. Akkor azt mondtam, rendben, benne vagyok. Valahogy úgy éreztem, a 2000-es évek rossz emlékei miatt Sydney nekem jár.

Hat Eb-t, négy vb-t nyert már Gosztolai Mária, 2009-ben Sydneyben, 2013-ban pedig Torinóban szerzett ezüstöt a szenior sportolók megmérettetésén. A dobóatléta 2017-ben ismét olimpiára készül  Fotó: archív

Mária harminchárom év kihagyás után, 2005. év végén kezdett el újra rendszeresen, naponta edzeni, azóta a VEDAC atlétája. Folyamatosan érte el a jobbnál jobb eredményeket diszkoszvetésben és súlylökésben. Aztán elérkezett a kitűzött olimpia éve, 2009.

- Abban az évben Anconában az Európa-bajnokságon első helyezett lettem diszkoszban és súlyban is. Ez volt az első alkalom, hogy nekem szólt a magyar himnusz. Ezt az ember soha nem felejti el. Az olimpián pedig segített a gondviselés: ezüstöt kaptam diszkoszvetésben és súlylökésben is.

Az utóbbi években Páli Viktor országos súlylökőbajnok segítette, ő a dobóedzője, aki segíti a felkészülésben. Ugyan Mária a sorozatos versenyek alkalmával hátizom- és térdsérüléseket is szenvedett, de mindig továbbment. Mint mondja, ezek bizonyos értelemben erősítik, hiszen helyből dobásnál mindenkinél jobb, abban nem tudják legyőzni, éppen azért, mert a sérülések idején ezt a technikát volt alkalma igazán kigyakorolni.
A forgások és a lendület okoz néha problémát, de Mária érmei bizonyítják: így is nagyszerű eredményeket ért el, hat Európa-, négy világbajnokságot nyert már meg, 2013-ban a torinói olimpián ezüstérmes lett diszkoszvetésben, ám még nem elé-
gedett.

- Ugyan most én vezetem a világranglistát, de az az egy olimpiai arany még hiányzik. Nem egyszerű kijutni a világjátékokra. Örülök minden segítségnek, amit kapok, most is erre gyűjtök és készülök, 2017-ben Új-Zélandon rendezik meg a szeniorolimpiát. A többi sportolóval nagyon jó a viszonyom, tiszteljük a másikat. A pályán persze komoly a versengés, de versenyen kívül motiváljuk, támogatjuk egymást; volt olyan is, hogy egy belga játékostól ajándékba kaptam egy pár dobócipőt. Elmondhatom, válogatottnak lenni szeniorként is óriási élmény. Gyönyörű helyeken jártunk, nagyszerű élményekben volt részünk. Én amúgy is nagyon örülök minden apróságnak, ezek pedig fantasztikus dolgok.