Kíváncsiságból szinte megtisztulás

El Caminot, magyarul Szent Jakab útjaként ismerik a keresztény hívők, mely valójában már a kelták korában kialakult úthálózatot jelenti. Akkoriban a Tejút szimbólumaként értelmezték és a maival ellentétes irányban járták be a vándorok. A mai út Spanyolország Galícia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelába vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban helyezték el Szent Jakab apostol földi maradványait, ezért a keresztény zarándokkultúra egyik fontos célpontjává vált, már a tizenkettedik századtól.

- Napjainkban nemcsak a magukat kifejezetten vallásosnak tartó emberek indulnak el az úton, sokan azért vállalkoznak rá, hogy különféle kérdéseikre, lelki kríziseikre választ, biztonságot találjanak. Minden ember életében van olyan időszak, hogy tanácstalanná válik a "hogyan továbbot" illetően, esetleg válaszút elé ér, vagy munkahelyi gondjai vannak. A Szent Jakab úton az emberek megszabadulhatnak a lelki problémáiktól és tárgyi terheiktől. A felesleges gondokat és holmikat szó szerint a hátuk mögött hagyják – emelte ki Széll András.

Az orvos házaspár nem vallásos, szakmájukban sikeresek, magánéletükben is kiegyensúlyozottak, boldogok. A zarándokútról egy dokumentumfilmben hallottak, azt követően kezdett el bennük motoszkálni a gondolat, hogy mi lenne, ha megpróbálnák. A kíváncsiság hajtotta őket, valamint egy hiánypótlási vágy is jelentkezett. Testközelből akarták megismerni a több száz éves történelmi emlékeket és legendákat.

- Nem azzal a tudattal indultunk el egy hátizsákkal, hogy mindenképpen meg akarjuk csinálni a nyolcszáz kilométeres távot, de amint eltelt az első gyötrelmes nap, nyilvánvalóvá vált, hogy ha fel bírunk kelni reggel, akkor „kötelességünk” továbbmenni az úton. A gyalogosan befogadható világ elkápráztatott mindkettőnket – foglalta össze a kezdetet a férj.

A zarándokok a saját tempójukban haladnak. Több különböző hosszúságú úton, sok irányból közelíthetik meg a célállomást, ám a Francia utat tartják klasszikusnak. A házaspár is ezt választotta. A zarándokok érintik a városokat, mindenki a saját elképzelése és ereje szerint megy tovább vagy áll meg pihenőt tartani. Éjszakánként zarándokszállások, hotelek és panziók várják a fáradt vándorokat. Zarándokszálláson egy éjszakát maradhatnak az érkezők, más intézményekben annyi időt töltenek, amennyit szeretnének.

-Az út megkezdése előtt egy igazolványt, amolyan útlevelet kellett kiváltanunk. Ebbe a dokumentumba gyűjtöttük a pecséteket. Minden szálláshelyen és zarándokhelyen díszes nyomattal igazolták, hogy a vándorként ott jártunk – emlékszik vissza a múltra méteres útlevelet mutatva Péter Mária.

Santiago de Composteláig a megtett sok száz kilométer megpróbáltatásokkal, szenvedéssel és fizikai fájdalmakkal járt. A házaspár szerint testük számára maga a pokol volt eleinte a megerőltető igénybevétel. Lábaik görcsöltek és folyamatos útitársként velük tartott az izomláz és az ínhüvelygyulladás is. Az út mégis magával ragadta Andrást és Máriát. Energiájukat beosztva jutottak egyre közelebb a célhoz. A zarándokúton életre szóló élményekkel, kapcsolatokkal és önismerttel lettek gazdagabbak. Kiszakadtak az egészségügyben folyamatosan jelenlévő nyüzsgésből, s beigazolódott számukra, hogy a steril, stresszmentes környezet többet ad, mint gondolták.

A közösen átélt kalandok bizonyítéka a díszes pecsétekkel teli útlevél, melyet Mária és András  is nagy becsben tart
Fotó: Györkös József

-Sokan teljesítménytúrának fogják fel a Szent Jakab utat, pedig itt pont a visszalassult időhöz kellene idomulnia a résztvevőknek. Nekünk ez sikerült. Nem vettek körül minket hétköznapi gondok, számlák és a kórház sem. Tisztalappal járhattuk végig az állomásokat. Úgy érzem, hogy az értékrendem belülről egyfajta megerősítést kapott. Magammal foglalkoztam és ez ösztönösen jött. Azóta könnyebben elfogadom, ha más mást akar, mint én. Ezen az úton toleránsabbá, elfogadóbbá válik az ember, hiszen szabadnak érzi magát és mások sem szabályozzák – részletezi a feleség.

A térségben nagy tisztelettel fordulnak a helyiek a zarándokokhoz. Megbecsülik őket, apróságokkal és gyümölccsel kedveskednek nekik. A bárokból az emberek jó utat kiabálnak az úton lévőknek, mindenki köszön vagy integet a vándoroknak. A spanyoloknál a zarándoklás pozitívumként jelenik meg az önéletrajzban is, szerepe talán azért annyira fontos, mert a múlt tisztelete gyökeresen hozzátartozik a kultúrájukhoz.

-A hosszú úton jó érzés, amikor az ember korábbi állomáshelyeken már látott zarándokokkal fut össze ismét. A kapcsolatok spontán alakulnak menet közben. Ha van kedved beszélgetsz a melletted haladókkal, ha nincs akkor mélázva folytatod tovább a gyaloglást. Van, akivel útközben elváltok, majd néhány nap múlva már régi ismerősökként üdvözlitek egymást egy következő városban. Az érzések felerősödnek, az alkalmi barátságok tartóssá válhatnak. Így lett nekünk is egy fogadott fiúnk, ajándékba kaptuk az „úttól” – meséli András.

A zarándokok egymással általában angolul beszélnek, a helyiekkel viszont spanyolul próbálkoznak. A tisztelet jele, ha a legalapvetőbb ételeket, segítségkérést és beszélgetéseket a helyiek nyelvén kezdeményezik. A vándorok között sok az amerikai, a dél koreai, az ausztrál és a dél afrikai polgár. Továbbá Európából is rengetegen érkeznek az útra, így igazi multikulturális olvasztótégelyként funkcionál az El Camino, mely az 1980-as évek második felétől kezdve reneszánszát éli. A zarándokok száma évről évre emelkedik. 2014-ben több mint kétszázötvenezren döntöttek úgy, hogy eljutnak Santiago de Compostelába, vagy legalább végigjárják az út egy részét.

- A Szent Jakab út jelképe a fésűkagyló, a szimbólum segít mindenütt a tájékozódásban. Eltévedni nem lehet, maximum a nagyvárosokban átmenetileg letérni az útról. A helyiek rendkívül segítőkészek, a zarándokoknak mindig szólnak, hogy merre tartsanak tovább. Gyakran meg is mutatják a helyes irányt – utal a spanyolok kedvességére lelkesen Mária.

Minden zarándok latin nyelvű okiratot kap, aki teljesíti az előírt követelményeket Santiago de Compostelába érve. Az utolsó szakaszon a spanyol családok is szívesen elindulnak egy hosszú hétvége alkalmával. Az utat részletekben is lehet teljesíteni, három éven belül érvényes a „helyi útlevél”. Így azoknak is lehetősége nyílik a cél teljesítésére, akiknek esetleg kevesebb a szabadsága vagy anyagi korlátokba ütköznek.

- Háromféle módon tehetik meg a zarándokok az utat. Gyalog, lóháton és kerékpárral. Számomra az első kettő közlekedési mód elfogadható, viszont a biciklizéssel nem értek egyet. Nincs bajom a kerékpárosokkal, viszont náluk már elmarad az a fajta élmény, amit mi megélhettünk. Ők felgyorsulva elsuhannak, de nincs idejük leülepíteni a látványt. Ezt inkább sportteljesítménynek gondolom, mint önismereti lehetőségnek – fejti ki véleményét András.

A célállomáson állandóan örömzene szól, éjjel-nappal ünneplik a megérkező zarándokokat. Fesztiválhangulattal és az élet örömével szembesülhetnek a városba érkezők. A Szent Jakab út már 1993-tól az UNESCO Világörökség része.

-A rengeteg élmény az út végére épült be igazán a tudatunkba. A fogadtatás személyes jellege mellett a lezárás is meghatott mindkettőnket. Csodákon és nehézségeken mentünk keresztül, de megérte. Többé váltunk az út által. Így az első megmérettetést újabb követte. A másodikon viszont már nem a táv leküzdésére törekedtünk, hanem a desszertre. Kicsemegéztük az környék legszebb tájait és megnéztünk mindent, amire egy évvel korábban nem maradt időnk. Kerülőket tettünk, letértünk a zarándokútról azért, hogy további gyönyörű helyeket ismerhessünk meg és új nézőpontból fogadhassuk be a történelmet. A két utat összehasonlítva rájöttünk, hogy a fájdalom és a szépség sosem lehet azonos a korábban megéltekkel, hasonlíthatnak ugyan, de minden alkalommal új árnyalatban köszönnek vissza - zárta le kalandjukat Mária.