Életmód

2015.05.10. 14:55

Hírességek értékes bölcsessége

Nem tilthatja meg egy idős embernek, hogy élete alkonyán az emlékek örömére házassági hirdetéseket olvasgasson.

Betelepszik a fotelba, szivarra gyújt, olvasgatja az egymást kereső rokon lelkek üzeneteit, és mosolyogva ingatja a fejét, hogy ej, ezek a fiatalok, vagy valami hasonló. Az mindenkinek megnyugtató, ha látja, hogy még vannak, akik nem adták fel és még próbálkoznak. Jót tesz az öregkori derűjének. (Émile Ajar)

Eljön az idő, amikor mind ugyanazt csináljuk. A gyerekek megnőnek, elköltöznek egy másik városba, vagy akár másik országba, mi pedig nyugdíjasok leszünk és mossuk az autónkat – még akkor is, ha megengedhetnénk magunknak, hogy ezt más tegye meg helyettünk. Mert egy bizonyos kor után fontos, hogy jelentéktelen dolgokkal üssük el az időnket, megmutassuk a világnak, hogy még működik a testünk, nem felejtettük el becsülni a pénzt, és továbbra is alázattal végezzük a teendőinket. (Paulo Coelho)

Azt hiszem, hogy az idősebbeknek már nincs annyi vesztenivalójuk, így az a helyes, ha bátran felszólalnak azok nevében is, akik még fiatalok, ezért az ő esetükben sokkal több forog kockán. (Albert Einstein)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!