Életmód

2016.05.12. 06:33

Házasság, nem minden áron

Éljen az ifjú pár! – mindenki, legalábbis nagyon sokan ezt a mondatot várják egész életükben. De hogy milyen göröngyös és költséges út vezet odáig, azt már csak kevesen tudják. Utánajártunk, mekkora költsége lehet egy esküvőnek, mi mindenre kell odafigyelni, és mi az, amit akár otthon is megvalósíthatunk.

Piltman-Horváth Barbara

- Nagyon lényeges, hogy mi, mint szervezők nem kerülünk pluszköltségbe a párnak, mert az adott szolgáltatótól kapunk jutalékot – szögezte le mindjárt az elején Táll István esküvőszervező. – Szervezővel vagy szervező nélkül ugyanannyiba kerül az esküvő. Vannak olyan esküvőmenedzserek, akik fix díjasok, de inkább a jutalékos rendszer a jellemző.

Az, hogy mennyien vesznek igénybe manapság szervezői szolgáltatást, már abból látszott, hogy az interjút csak tíz perc nézelődés után tudtuk elkezdeni, mert alanyomnak még jó pár telefont el kellett intéznie, csak azután tudtunk belevágni a beszélgetésbe.

- A bizalom az alapja az egész együttműködésnek. Muszáj elhinni, hogy a legjobbat szeretnénk a párnak, anélkül nem megy – mondta az első alapszabályt a szervező. – Azért is nagyon fontos, hogy ne kerüljük meg egymást, ne szervezzünk rá a másikra.

István szerint azért is egyre népszerűbbek az esküvőszervezők, mert az idő is pénz. – Munka után nem biztos, hogy mindenkinek van még energiája a dekorációval, a menüvel vagy az italválasztékkal foglalkozni, mi rugalmas munkaidőben oldunk meg mindent. Persze úgy, ahogy azt a menyasszony és a vőlegény kéri.

Hogy a piszkos anyagiakra is rátérjünk, a szakember elmondta, egy standard százfős esküvő esetén közel másfél millió forintban gondolkozhatunk. – A tervezést is jó előre el kell kezdenünk, a régen alapnak számító fél-egy éves időtartam ma már másfél évre tolódott ki, ezzel az időtávval kell számolnunk a helyszín és a szolgáltatók kiválasztása során is. A legtöbb vendéglátóhely például már konkrét menüvel, italcsomaggal áll a párok rendelkezésére, de merjünk rajta változtatni, ha valami nem tetszik. Egyrészt így mi sem gondolkozunk rajta később, hogy más jó lett volna, másrészt a szolgáltató ebből él, hogy mi odamegyünk, ne féljünk attól, hogy elhajtanak minket. Lehet, hogy valamire azt fogják mondani, hogy ezt így szoktuk vagy úgy szoktuk. Ne hagyjuk magunkat, legyen az, amit mi szeretnénk, elvégre a mi nagy napunkról van szó.

Amit házilag is el tudunk készíteni, és csökkentheti a költségvetést, az a meghívó lehet, vagy akár a köszönő ajándék. – A dekorációt már nem feltétlenül érdemes házilag megoldani, mert az anyagköltség már meghaladhatja a bérlés kiadását. Sokan szoktak még házi süteményeket kínálni a lakodalomban, így a cukrász költségen is tudnak spórolni. – A szakértő szerint nem csak kiadáscsökkentés céljából remek ötlet a jövendőbeli anyóst sütéssel lefoglalni, de a szervezés szempontjából is hasznos. – Sokan elfeledkeznek arról, hogy ez nem az ő napjuk, hanem a lányuké, fiúké. Jellemző a túlbuzgó anyóseffektus, mindenbe bele akar szólni, mindent megoldani. Főleg akkor kellemetlen, amikor a szülők fizetik az esküvőt, a pár pedig nem meri megmondani az elképzeléseiket, mert azt hiszik, az diktál, aki fizet.

Vannak olyan költségek, amikkel a párok jellemzően elfelejtenek számolni, ilyen például az anyakönyvvezető díja, a pezsgős koccintás, a menyasszonyi ruha tartozékai. Van ahol például az abroncsot külön ki kell fizetni, és akkor még ott van a cipő, kistáska, de valaki szeretne például kesztyűt, napernyőt is, hogy a gyűrűpárnáról már ne is beszéljünk.

A lényeg, hogy soha ne veszítsük szem elől, hogy mi mit szeretnénk. Persze más tanácsait meghallgathatjuk, de ha úgy érezzük, hogy az a mi elképzeléseinkbe már nem fér bele, akkor nem kell mindenáron el is fogadnunk azt.

Címkék#esküvő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!