Életmód

2015.08.28. 12:15

Halál felelőtlenségből? Bagyó Sándor a vízimentésről, mint szenvedélyről beszélt

Akár egy zenekarban, úgy működik itt minden: aki szereti a zenét, az tudja, csak a hajszálpontosan összehangolt csapatmunka lehet eredményes, az szólhat szépen! – így vall hivatásáról Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata alapítója, elnöke, aki munkáját egyben passziójának is tekinti.

Kovács Erika

– Ne kérdezzék, miért történt ennyi haláleset a Balatonnál ebben a szezonban! Egyfelől nem a mi feladatunk a statisztika, másrészt pofon-egyszerű a válasz: felelőtlenség miatt – szögezi le határozottan a 700 tagot számláló VMSZ első embere, akivel a Rupert sürgősségi mentőhajón beszélgettünk a minap a Tihanyi Hajós Egylet kikötőjében, ahol a hajó állomásozik. A fedélzetre Bagyó Sándor elnököt követően egymás után érkeznek kollégái, Simor Péter mentőtiszt. Kónya Sándor mentőápoló, illetve két vízimentő-matróz: Bagyó Nóra és Antal Kálmán.

Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata elnöke (jobbról) és Simor Péter mentőtiszt a Ruperten. Ha hívják őket egy percen belül indulnak a tihanyi kikötőből az öt tonnás sürgősségi mentőhajóval és adott esetben óránként 85 kilométerrel is mennek

Fontos, hogy az ember ne engedje, hogy az érzelmei uralják a munkáját, mert sem a feladatkijelölésnél, sem a mentésnél nincs helye ennek! Mint utal rá, természetesen őt is megérinti a halott ember látványa, amihez soha nem lehet hozzászokni, de szerinte igenis arra szükség van, hogy az ember elfogadja, az élet velejárója a halál, amit egy vízibalesetnél az esetek zömében Bagyó Sándor tapasztalata szerint meg lehetne előzni. Emiatt nála alapvető a csapatába jelentkezőknél a kitűnő és kitartó úszás. Úgy látja, nagyon jó lehetőség a feladatra alkalmas fiatal számára a nyári parti szolgálat, mert szabadban vannak, edződnek, feladatot kapnak, nem a számítógép előtt ülnek. – Amúgy kitűnően végzik dolgukat – utal a minapi esetre, amikor Világosnál Gyimes Dávid vízimentő mellkaskompresszióval tartott életben egy férfit, aki rosszul lett a vízben. Az elnökről, aki hajóvezetői engedélye alapján a világ nagy vizein is otthonosan mozogna, visszahajózás közben megtudjuk, a Rupert a svéd–lengyel gyártó cég után kapta nevét, de ő azon tűnődik, átnevezi majd. A kérdést, miszerint volt-e emlékezetes esete, visszautasítja, mondván, mindegyik az. A fontos, hogy az ember bármit végez, jelen legyen a feladatnál és ne kívülről szemlélje! – utal hitvallására a jelenleg még három-, de szeptembertől már négygyermekes apa, aki télen „Fa Nándor-projektjeiben” vesz részt, máskor természetesen ment, például a Fülöp-szigeteki tájfun utáni romok eltakarításánál. Egy nagy célja van, amin fáradozik: három plusz egy sürgősségi mentőhajó legyen a Balatonnál. A plusz egy akkor, ha „minden kötél szakad”, illetve amikor karbantartják a többit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!