Deák Bill Gyula, a blues királya

Deák Bill Gyula beénekelt a koncert előtt. Hangját ezer közül felismerte mindenki, úgy betöltötte az arénát. Aki jött-ment a csarnokban, az megállt, és csak nézte, hallgatta őt. Olyan tisztelettel, ami tényleg csak a legnagyobbaknak jár.

Az énekeslegendát, aki focistának készült, de 11 éves korában egy orvosi műhiba miatt levágták a lábát, és ezzel elvették az álmait. Műlábat kapott, volt mázsamester, tolt talicskát vasöntödében, de igazából mindig csak a zene, a blues érdekelte. Amikor leültünk az öltözőjében beszélgetni, hogyan emlékszik vissza 1983-ra, amikor Tordaként bekerült az István, a királyba, olyan természetességgel mesélt a múltról, hogy az szinte megelevenedett ott, a magyar rocktörténettel együtt.

Amit lehetett, azt elértem ebben az országban, és ezt ne vegye senki nagyképűségnek
Fotó: Penovác Károly

- Arra biztattak annak idején, hogy jól ordibálok, menjek el énekelni. Az első zenekarom a Star volt, aztán sokat koncerteztem a Syriusszal. A legendás tagjuk, Orszáczky Jackie mondta először, hogy az országban Bill a blueskirály. Azóta hívnak így. Amikor bekerültem az István, a királyba, akkor a Hobo Blues Banddel mi már sztárok voltunk. Bementem a stúdióba, Varga Miki, Vikidál Gyuszi, Sebestyén Márta már felénekelte a dalokat, és éreztem, hogy magas a léc, nagyon oda kell rakni magam. Szerencsére sikerült. A ma napig éneklem a Táltos-dalokat a koncertjeimen, én is szeretem azokat, de a közönség is kéri. A királydombi előadás után benne lehettem a Jézus Krisztus szupersztárban és több jelentős magyar rockoperában. Amit lehetett, azt elértem ebben az országban, és ezt ne vegye senki nagyképűségnek - mondta Deák Bill Gyula, aki rokkantnyugdíjas már hosszú ideje, de rengeteget lép fel a mai napig. Nem a pénzért, hanem egyszerűen azért, mert szereti ezt a műfajt, és a közönség is kíváncsi rá mindenütt.

Deák Bill Gyula ötezer ember előtt énekli a rockopera egyik nagy slágerét, az Áldozatunk fogadjátok című dalt. A tömeg tombol, Bill a levegőbe csap, az ismerős gitárszólamokra a lábak dobognak, a blues királya űzi-hajtja a nézőket, akik hatalmas ovációval és vastapssal köszöntötték. Ki emlékszik már azokra az időkre, amikor a régi rendszerben Deák Bill Gyulát háttérbe akarták szorítani, mert azt mondták, féllábú ember ne menjen a színpadra. Nem nyerhetett meg semmilyen szavazást, hiába énekelt úgy rhythm and bluest Magyarországon, mint ahogy senki más. Azóta rengeteg díjjal jutalmazták már. A közönség szeretete tartja meg a mai napig, miközben még mindig Kőbányán él, ahol született.

- Ott érzem jól magam, mindössze öt évet nem éltem Kőbányán. A fiatalságom, a barátaim is odakötnek. Ahogy a dalban is elhangzik, itt születtem, s itt temetnek el. Igazi kőbányai srác vagyok. Anyám dohányelosztóban dolgozott, apám vasöntő volt, három testvérem van, egyszobás lakásban nőttünk fel, és örültünk még a cukrozott zsíros kenyérnek is. A blues egy olyan érzés, amit csak az ért, aki kapott már pofonokat az élettől. Aki ezt átéli, annak a szívében lesz a blues. Ma kinyílt a világ, sok minden más van az életben, de nekem ez az életem. Szürke blueskirály vagyok - ezek a szavai jutottak eszembe, miközben ötezer ember ünnepelte Veszprémben. Hitelesítő mérceként, a blues táltosaként.