Életmód

2015.09.20. 12:39

Az íztelen lehet csak egészséges?

A cím egy kicsit filozofikus, meg valahol költői is. De muszáj feltennem.

Szálka Sarolta

Minket az étkeztetésből az óvodai érint, és nem is tudom, milyen jelzővel illessem a most bevezetett rendszert. Eredetileg jövendőbeli háziállatunkról akartam megosztani gondolataimat, de halasztom, mert ez fontosabb most. Állítólag az egészségesebb étkezés, így aztán élet kialakítása okán az oktatási-nevelési intézményekbe szállítandó ételekbe kevesebb só, cukor kerülhet, melynek mértékét „odafönt” határozzák meg. Nem tudom, értenek-e hozzá, bár ez mostanában sok tekintetben mellékes szokott lenni, ami biztos, az az, hogy nagyjából íztelenné válik az étel ennek következtében. Egyrészt ennek tapasztalt eredménye – ugyanis pedagógussal beszéltem – az, hogy a gyermek nem eszi meg, amit elé tesznek, érthetően, emiatt aztán nem lesz energiája, ami összességében nem túl egészséges dolog. Másrészt azáltal, hogy ezt nem egy gyerek csinálja, kidobott pénzzé válik az újítás, mert a sok megmaradt étel mehet a kukába.

Talán megoldás lehetne elsősorban, hogy a helyi intézményi vezetőkkel és élelmezési dolgozókkal egyeztetnek bizonyos határértékeket, de azon belül rájuk bízzák, hogyan főznek, bízva bennük, hogy nem óhajtják megmérgezni a gyerekeket. De abba is belegondolhatna mindenki, hogy szerette-e gyerekkorában a magos, vagy korpás kiflit. Persze, szokás kérdése, és amelyik szülő úgy nevelné a gyermekét, hogy kását egyen, tegye. De ne legyen kötelező. Nagyon jól tudom én is, hogy a fehér cukor és a fehér liszt ártalmas, ezeket lehetne úgy is kiváltani, hogy a kész kaja a kicsi számára ugyanolyan ízletes legyen, mint a fehér pékáru.

És egy mellékszál: azt hallottam, hogy vannak csoportok, ahol kötelező megenni a gyerekek elé tett ennivalót.

Nos, ebből is kialakulhatnak a későbbi evészavarok, nem csak a média által nyomott szépségideál miatt. Tigrisként ugrok, ha azt vélem hallani, hogy kötelező megennie valamit a fiamnak, nem szeretném vele megutáltatni az evést. Érzi ő, hogy mit kíván és mit nem. És ha ebben elbizonytalanítjuk, később nem fog hinni a saját érzéseinek, megkérdőjelezi azokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!