Életmód

2016.08.12. 13:00

A korral szűkülnek a kereteink

Császárné Vörös Zsuzsanna kineziológus szerint énképünket az öröklött genetikán kívül a környezet és a bennünket ért hatások alakítják. Felépítjük, megformázzuk éntudatunkat, kialakulnak szokásaink. Gondolataink, cselekedeteink bizonyos keretek között mozognak.

Penk Tímea

Korábban a gyermekkor keretit vizsgáltuk, ezúttal a párkapcsolatokról beszél a szakember.

– Jelenleg meglehetős válságban vannak a párkapcsolatok. Jó esetben közös színtéren játszódnak a felek között az események, nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. Saját kereteink között, elvárásainknak, lelki szükségleteinknek megfelelően keressük az ideális társat – mondta Császárné Vörös Zsuzsanna. Hozzátette, hogy kedvező esetben családdá alakulunk, és ennek a közösségnek újabb keretei alakulnak ki. Ez a család sokat emlegetett megtartó ereje, a biztonságos mozgáspályája, fontos tényezőként van jelen az életünkben.

– Ebben a keretben alakul újra a kisgyermeknek, majd a tinédzsernek az újabb határa. Úgy, mintha halmazok néha találkoznának a matematikából jól ismert közös területen, a metszetben, néha azokon kívül vagy belül újabb halmazok alakulnak. A kapcsolat azonban megmarad – foglalta össze a szakember. Ha globálisan nézzük, akkor szerinte minden ember egy nagy kertben játszik itt, a Föld nevű bolygón. Fizikálisan most ez a legnagyobb határ.

– Idősebb korban beszűkül a mozgástér. Ahogy egy idős tanárom megfogalmazta: már nem vágyom külföldi országokba, egy ideje már más városokba sem. Sétáim egyre rövidülnek. Marad a ház melletti kis park. S tudom, végül csak a szobám és az ágyam marad – idézte Zsuzsanna.

Szerinte az élet kezdete és a halál egy pontba szűkül. A korral előre haladva szűkülnek a keretek, már nehezebb rugalmasnak lenni, de nem csak fizikailag.

– Hogy rajtunk múlik-e? Meglehet. Ha tudjuk, tartsuk tágabban a kereteket, hogy sok minden beleférjen, legyen benne tartalom. Ebben segít a befogadás, elfogadás. Segítsük egymást! – hangsúlyozta a kineziológus. Úgy véli, hogy ha saját keretünk nem tetszik, akkor nem jó az, amiben vagy ahogyan élünk.

– Érezhetjük mókuskeréknek, melyben csak körbe- körbe tekerünk, vagy szorongatónak, színtelennek, sérülékenynek. Akkor színezzük ki, tágítsuk ki vagy lépjünk ki belőle és építsünk egy másikat! – mondta Zsuzsanna, hozzátéve, hogy a dolog nem olyan egyszerű.

Gátat szabhatnak a már jól berögzült szokásaink, világnézetünk, hitrendszerünk, és az elhagyni kívánt, de biztonságot nyújtó és már felépített keret. A gátak feloldásában ez utóbbiak megértése sokat segíthet a szakember szerint.

– A tudatosulás megnyitja a határokat. Ezt úgy is hívják, önismeret. De ez már egy másik út, egy határokon kívüli látásmóddal. Ha kívülről látjuk a saját magunk által épített falakat, akkor azt is észrevesszük talán, hogy mi tudunk saját keretünkön változtatni, és azt is, hogyan tudjuk átalakítani, hogy kényelmesebb és szebb legyen – foglalta össze a szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!