Dudar

2016.11.28. 11:39

Újságból táska - Idén is megtartották a kreatív és hasznos programot

Dudar – A környezettudatosságra hívták fel a figyelmet idén is az Európai Hulladékcsökkentési Héten.

Kutasi Zsófia

Idén is regisztrált az önkormányzat az Európai Hulladékcsökkentési Hét programra. Az idei év témáját a „Többet ésszel, mint csomagolással" mottó jellemezte.

A szervezők elmondták, a témához több ötlet is felmerült. Végül úgy döntöttek, hogy a gyerekeket is bevonva reklámújságokból és kartonból papírtáskákat készítenek, amelyeket eljuttatnak a falu lakóihoz. A cél, hogy felhívják a figyelmet a környezettudatos vásárlásra, az újrahasznosítás lehetőségére és a hulladékcsökkentés jelentőségére.

A helyi boltban az Európai Hulladékcsökkentési Héten a vásárlókat megajándékozták az elkészült papírtáskákkal.

Fotó: Dudari Önkormányzat

- Már hetekkel előbb elkezdünk készülődni, a „Játszósarkos" foglalkozásainkon a táskákat készítettük. Száz táskát sikerült elkészíteni és november 21-én, melyeket átadnunk a bolt vezetőjének – mondta Varga Edit szervező.

A hetet idén is kézműves délutánnal zárták, az általános iskola bevonásával. A gyerekek üvegekből mécses tartókat és vázát, WC-papír gurigából minyonokat és karácsonyfadíszt, konzerves dobozokból ceruzatartókat készíthettek.

Minden gyermek kis aprósággal és örömmel távozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!