Devecser

2016.12.16. 12:14

Lefestették az iskolarendőrt

Devecser – Tomi bácsi, Barbi néni, Sanyi bácsi – sorolták a járás általános iskoláiban tanuló gyermekek az iskolarendőröket, az őrsparancsnok pedig büszke volt arra, hogy név szerint ismerik őket a diákok.

Penk Tímea

A Devecseri Rendőrőrs rajzpályázataira évről évre egyre többen küldik be munkájukat. Korábban közlekedésbiztonsági témákat dolgoztak fel, az idén az iskolarendőr munkájáról készítettek rajzokat szabadon választott technikával.

- A rajzpályázat abban segít, hogy úgy tekintsetek a rendőrökre, akiktől a tisztességes, szabálykövető embereknek nem kell félni – hangsúlyozta Szoboszlai Tibor rendőr alezredes, az Ajkai Rendőrkapitányság vezetője. A gyerekek megörökítették, ahogyan az iskolarendőr segíti a legkisebbeket a közlekedésben, vagy éppen bűn- és baleset-megelőző előadást tart az osztályban.

Bereczky Nóra, Mayer Gábor, Bakos András, Szoboszlai Tibor a díjazott gyerekekkel

A Devecseri Rendőrőrs parancsnoka, Bakos András rendőr alezredes elmondta, hogy több mint száztíz rajz érkezett a pályázatra.

- Az iskolarendőrök munkájának az eredménye abban is megnyilvánul, hogy a devecseri járásban 2013 óta önállóan közlekedő gyermek nem okozott balesetet – számolt be az őrsparancsnok, aki ismertette a díjazottak napi programját. Reggel nyolc órakor rendőrautó várta a tanulókat az iskola előtt, megtekintették a rendőrőrs helyiségeit, majd kirándulás és ebéd után viszik őket vissza az oktatási intézménybe.


A verseny harmadik helyezettjeinek Mayer Gábor iskolaigazgató, önkormányzati képviselő adta át az oklevelet és az ajándékot. A második helyezetteket Bereczky Nóra, a járási hivatal vezetője köszöntötte, az első helyezetteknek Szoboszlai Tibor gratulált. Bakos András a különdíjakat adta át.

Az alsó tagozatosok közül a legjobb eredményt a negyedik osztályos Horváth Zsófia érte el, aki a noszlopi iskola tanulója

Az alsó tagozatosok közül a legjobb eredményt a negyedik osztályos Horváth Zsófia érte el, aki a noszlopi iskola tanulója. Második lett a csöglei Svendor Anna, aki szintén negyedik osztályos, csakúgy a harmadik helyezett nagyalásonyi Szabó Mirella.

A felső tagozatosok első helyezettje Fuchs Szebasztián, a devecseri iskola hetedik osztályos tanulója. Második lett az ötödikes devecseri Varga Noémi, a harmadik díjat Kovács Renáta kapta, a tüskevári iskola nyolcadik osztályos tanulója.

A felső tagozatosok első helyezettje Fuchs Szebasztián, a devecseri iskola hetedik osztályos tanulója

Különdíjat vett át Csizmadia Ákos, a noszlopi iskola első osztályos diákja és Farkas Károly, a kertai iskola hatodik osztályos tanulója.

A díjátadón pogácsa és üdítő várta a gyerekeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!