Helyi közélet

2016.02.08. 12:12

Vita a devecseri síremlékekről – Hárman kezdeményezték a műemlékvédelmi eljárást, ezren ellenezték

A síremlékek örökségvédelméről hónapok óta vitáznak Devecserben. A fellebbezések miatt már többször új eljárás lefolytatására utasította a hatóságot a felettes szerv.

Kutasi Zsófia, Penk Tímea

Lakossági bejelentés alapján indult a római katolikus temető egyes objektumainak nyilvántartásba vétele közel egy éve. A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ rendelete ellen a római katolikus plébánia és a devecseri önkormányzat is fellebbezett. A másodfokú döntés az elsőfokú határozatot megsemmisítette és a nyilvántartási irodát új eljárásra utasította. A megismételt határozat ellen szintén fellebbezéssel élt a plébánia, ezért másodszor is új eljárásra utasították az irodát.Fotó: Penk TímeaA hegedű alakú sírkövek a legjelentősebbek, amelyek a klasszicista sírkőfaragás kiemelkedő darabjai, és korábbiak, mint a védett sümegi temetőben található párhuzamuk. Szintén védelmet érdemelnek a nagyméretű kereszttel koronázott, a címerdíszes, írásszalagos, romantikus stílusú, koporsó alakú, a Szűz Mária-domborműnél a díszített és a portréval készített síremlékek, valamint a vasból készült sírkeresztek.Szintén védendő Szalay Mihály és Hari Rosina 1799-es, Vittmayer György, Vittmayer Györgyné Théring Éva, Palits Julianna, Bocsor István, Bocsor Istvánné, László Erse, Divvsi Antal, Mara Sebelhorn, Szegleti József és neje Mészáros Anna, Bohár Katalin, Farkas Péter és neje Szily Katalin, Baják József, Richard Luther Graves, Takács Kálmán síremléke; Rupert Antal és Rupert Antalné, Szabó János, Veleki István, Szabó Gyula kovácsoltvas sírkeresztje, két fülkében álló díszített sírkereszt, egy további kovácsoltvas sírkereszt, egy 1800 körüli temetőkereszt, valamint a temető meghatározott része tizenkilencedik századi sírkövek csoportja megnevezéssel. A legutóbbi határozat huszonkét síremléket jelölt meg, amelyeket a kulturális örökség védelméről szóló törvény szerinti központi, közhiteles hatósági nyilvántartásba vettek. A nem jogerős határozat ellen lehet fellebbezni.Fodor János plébános arról tájékoztatta lapunkat, hogy a műemlékvédelmi eljárást három személy kezdeményezte, viszont az ellenzők tábora az ezret is elérte. Mivel ez egy halmozottan hátrányos helyzetű település, az országos védettséggel járó követelményeket a helyiek nem tudják teljesíteni. Védelem alatt álló temetőkben a nem védett sírok felújításához is költséges engedélyezés szükséges, és még az is előfordulhat, hogy egy hónapot kell várni a temetésre, míg megérkeznek a szükséges iratok. A kéthektáros temető az egyházközösségé, de a sírkő magánszemélyek tulajdonában áll. A plébános szerint az országos helyett sokkal jobban szolgálná a célokat a helyi védettség.Devecserben az önkormányzati temetőt a városüzemeltetési nonprofit kft. üzemelteti. Garda Zalán munkavezető elmondta, hogy az egy-, kettő-, három- és négyszemélyes sírhelyeket 25 évre váltják meg, az urnafülkéket pedig tíz évre. A sajtóban hirdetik meg évente, hogy akinek lejárt a szerződése, az hosszabbítsa meg. A cég feladatai közé tartozik a fűnyírás tavasztól őszig, a heti szemétszállítás, illetve évente egyszer a kavicsos utat is felújítják.illusztráció Penovác KárolyAz Ajkai Temető Kft. négy önkormányzati sírkertet üzemeltet: a régi, az új, az alsócsingeri és a lezárt felsőcsingeri temetőt – tájékoztatta lapunkat Tuboly József ügyvezető. Az önkormányzati üzemeltetésű temetőkön kívül a bódéi, a bakonygyepesi és az ajkarendeki egyházi. A sírhelyek gondozása csökkenő tendenciát mutat, ha valaki nem gondozza a sírt, akkor erre felszólítják. Huszonöt évre váltják meg a sírhelyet, ha ez lejár, akkor felkérik a további megváltásra, de le is mondhat róla a szerződő fél.Tapolcán három temető van. Az új temetőben még nincs probléma a sírokkal, a régi temetőben és a diszeli temetőben magas az elöregedett sírok aránya, azonban a temetőgondnok folyamatosan figyelemmel kíséri azok állapotát. Amennyiben balesetveszélyessé válik egy sír, a hivatal felszólítja a hozzátartozókat a sír rendbetételére. Ha nem járnak eredménnyel, az önkormányzat intézkedik, a költségeket pedig kiszámlázzák a hozzátartozóknak.Zircen a köztemetők mellett zsidó és szovjet sírhelyeket is gondoznak. Schreindorfer Károly, a Zirci Városüzemeltetési Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a zsidó temetőt – ami régóta elhanyagolt volt, több síremléket, obeliszket is kiloptak belőle – tavaly tették rendbe. Az elmúlt évben gyomirtózták a területet, kivágták a régi, elkorhadt fákat, valamint kerítésnek élő sövényt, tuját telepítettek. A szovjet katonai hősök földi maradványait közel tíz éve exhumálták a buszállomás melletti közös sírból, és a felső köztemetőben, egy tujákkal elkerített területen sírokban helyezték el, melyeket folyamatosan karbantartanak.Badacsonytomajon négy temető van, egy az örsi városrészben, a többi pedig a tomajiban. A temetőkben a sírok 10-15 százaléka régi, azok nagy részét már nem is váltják meg. A megváltással kapcsolatos tudnivalókat évente kihelyezik, amennyiben azonban balesetveszélyesek lennének a sírok és hosszú időn át nem jelentkeznek a hozzátartozók, lebontják azokat. Évente egy-két ilyen eset van, tavaly erre nem volt példa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában