Bemutatták produkcióikat a térség klubjai

2017. augusztus 11., 19:27 szerző: Penk Tímea
komment
Devecser A közösség tagjai akkor is támogatni tudják egymást, ha nem is számíthatnak arra, hogy honnan érkezik a segítség – mondta Kovács Zoltán államtitkár a térségi klubtalálkozón.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A Magyar Vöröskereszt Somló Térségi Programja másodszor rendezett összejövetelt a térségben élő kluboknak. A rendezvény háziasszonyaként a Devecseri Városi Könyvtár és Művelődési Ház intézményvezetője, Szente-Takács Anna köszöntötte a vendégeket, majd Kovács Zoltán a közösség összetartó erejéről beszélt.

- Nemcsak a település, hanem a térség életében is fontosak a közösségek, ráadásul ezek a klubok még produkciót is tudnak nyújtani. Nem verseny ez, hanem kitárulkozás önmaguk és mások örömére – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette, az új lakópark szép környezetet biztosít a rendezvényhez.

Ferenczi Gábor polgármester szintén a közösségépítés és -formálás fontosságát hangsúlyozta, amely idősebb korban még lényegesebb.

- Sokan vannak itt, akik a hétköznapjaikat egyedül töltik. A nyugdíjaskluboknak nagy szerepe van abban, hogy az idős emberek se legyenek magányosak – mondta a polgármester és köszönetét fejezte ki a szervezőknek.

Targubáné Szendrei Júlia, a Magyar Vöröskereszt Somló Térségi Programjának a közösségi szervezője szerint érdemes megismerni más települések csoportjait. A rendezvényen bemutatkozott a Doba Jövőjéért Egyesület Asszonykórusa, a noszlopi Nemzedékek Hagyományőrző Csoport, a somlószőlősi Somvirág Nyugdíjasklub, a somlóvásárhelyi Líra Énekegyüttes, a devecseri idősek nappali ellátásának a klubja, és a házigazda Makovecz klub.

A második térségi klubtalálkozóra Dancs Tiborné vezetésével készült gulyásleves, és házi sütemények is várták a vendégeket. A rendezvényen a Part együttes zenélt.

Penk Tímea

2017. augusztus 11., 19:27 szerző: Penk Tímea

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...