Devecser

2016.08.18. 14:12

Barack nélkül

Egy szem barack sem termett az idén – panaszkodott Scheily József nyugdíjas, akinek még nem volt az ideihez hasonló éve.

Penk Tímea

Scheily József és felesége, Zsuzsa közel negyven éve költöztek a jelenlegi lakóhelyükre, ahol egy kis kertet is gondoznak. A három barackfájuk az idén egy szem termést sem hozott.

– Ez egy 35 éves őszibarackfa, harminc éve terem fehér húsú championt. Az idén azonban nem hozott semmit – számolt be József.

Elmondta, hogy néhány évvel ezelőtt még 120 kilogramm barack is megtermett a fán, amihez képest elég nagy kontraszt az idei eredménytelenség. A fa rekordja egy 49 dekagrammos termés volt, amit az unokája Zsófia fogyasztott el.

Scheily József barackfái az idén nem hoztak termést Fotó: Penk Tímea

– A mínusz két-három fokot még bírta a fa, de a mínusz ötöt már nem. Minden elfagyott – indokolta a gazda az idei kudarcot. Elmondta azt is, hogy a termés növekedésének az idején, amikor cseresznye nagyságú a barack, jól meg kell ritkítani a fát.

– Egy kertészmérnök azt javasolja, hogy amikor úgy érezzük, hogy jól megritkítottuk a fát, akkor menjünk vissza, és még szedjük le a felét – idézte József, aki az öntözésre is nagy hangsúlyt fektet, két évente pedig  trágyáz. Az őszibarack mellett egy kis nektarinfa is áll a kertben, valamint sárga húsú barackfa, de azokról szintén nem tudtak az idén barackot enni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!