Dáka

2016.08.29. 19:22

Polémia: anyagi okok miatt maradt el a dákai falunap

Dáka_ A korábbi évek gyakorlatával ellentétben idén nem tartották meg a falunapot Dákán, amit a lakosság egy része felháborodva vett tudomásul – számolt be lapunknak egy olvasónk.

Polgár Bettina

Az elmaradt rendezvény kapcsán felmerült kérdésekkel megkerestük Végh Józsefet, Dáka polgármesterét.

– Minden önkormányzatnak vannak törvény által kötelezően ellátandó feladatai, melyekhez a központi költségvetésből kapunk forrásokat, amiket célzottan az adott feladatra kell fordítani. Ezek a források nem átcsoportosíthatók, csupán kiegészíthetők a saját bevételeink, tartalékaink terhére – emelte ki a polgármester. Mint mondta, kulturális célokra majdnem az állami normatívák dupláját költötték el az utóbbi időben, tehát mindig ki tudták egészíteni a rendelkezésükre bocsátott összegeket a saját forrásukból.Végh József rámutatott, az idei költségvetés tervezésénél már látható volt, hogy nagyobb problémák lesznek egy-egy területen.

– Dáka a központja egy óvodafenntartó társulásnak, így a gesztora vagyunk négy település három óvodájának, ezenkívül egy védőnői körzetnek, ami hét településből áll. Utóbbi tekintetében nem alakultak ki anyagi problémák, az óvodafenntartó társulás működési költségei azonban jelentősen megnövekedtek az elmúlt években. Ezt a növekedést pedig a finanszírozás nem igazán követte. Tavaly is jelentős összeget kellett hozzátennünk az állami költségvetésből kapott összeghez, idén pedig a dákai önkormányzat nem egy falunap árát, hanem jóval többet fordított ilyen célra, hogy a kötelezően ellátandó feladatnak megfelelően működhessenek az óvodák – ismertette a polgármester.

Fotó: Vallner Bettina

Hozzáfűzte, emellett a tavalyi évre vonatkozó államkincstári elszámolás értelmében szintén egy meglehetősen magas összeget kellett kifizetnie a társulásnak, az pedig egyelőre bizonytalan, hogy a társtelepülések mikor rendezik a rájuk eső részt.

– Ezen kiadások miatt a saját tartalékaink jelentősen megcsappantak. Nem volt egyszerű, sem népszerű döntés, amikor elhatároztuk: nem tartjuk meg idén a falunapot. Arra jutottunk, az óvodák fenntartása mindennél előbbre való, hiszen így a gyermekeket nem kell elvinni más települések óvodáiba. Tudom, hogy szükség van falunapokra is, azonban úgy gondolom, tartani kell bizonyos sorrendiséget – fogalmazott Végh József.

– A környező településeken szerveztek falunapi rendezvényeket. Akiknek hiányzott a falunap, a környékbeli falvakban találhattak kikapcsolódási lehetőséget. Nyárádon például az első alkalommal megrendezett Bitva partyra többen is ellátogattak Dákáról, és sikerült elhoznunk az esemény vándorserlegét is – mesélte a település vezetője.Végh József megjegyezte, az elmaradt falunap miatt több helyi lakos is felkereste panaszával, akiknek kifejtette a háttérben meghúzódó okokat.

– Amikor a lakosság tudomására jutott, hogy elmarad a falunap, voltak, akik jelezték, jó ötlet lenne szervezni egy kisebb összejövetelt, ezek az elgondolások azonban nem jutottak el a gyakorlati megvalósításig. Bízunk benne, hogy jövőre megtarthatjuk a falunapot, azonban nem tudhatjuk előre, hogyan alakul a jövő évi költségvetésünk – zárta Végh József.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!