Dabronc

2015.10.22. 10:19

Az egész falu szurkol a diákoknak, akik között válogatott versenyző is van

A sikeres diák sportolóknak az egész település szurkol. Dabronc iskolájában Badacsonyi Győző testnevelő tanár honosította meg a sportágat tíz évvel ezelőtt.

Tisler Anna

A pedagógus ma a községben él, naponta edzést tart. Az időpontokat összeegyeztetni nem egyszerű, ugyanis a gyerekek kilenc településről járnak. Az edzést délután kettő és négy óra között tartják, így aki részt vesz azon, a másnapi órákra otthon kell felkészülnie. A közös fenntartású iskolában két telephelyen folyik az oktatás. Az alsó tagozatos osztályokat Gógánfán helyezték el, a felsősök Dabroncra járnak.

Ifj. Simon Lajos polgármester

- Pénteken este is van egy edzés, így a szülők beosztják, hogy ki mikor jön a gyerekekért és viszi haza azokat, akik egy településen vagy egy irányba laknak - tudtuk meg a tanártól. - Csaknem minden hétvégén versenyekre utazunk. Mi is többet szervezünk, melyek közül kiemelkedik a két napos Simon Lajos emléktorna, amely mára korosztályának egyik legkiemelkedőbb meghívásos versenye. A csapataink is egyre több meghívásos versenyre kapnak felkérést. Eddig fiú csapataink voltak, most alakult egy a lányokból is. Az edzéseket rendszeresen harminchatan látogatják, amely a felső tagozat létszámának harmada. Alsósokkal is foglalkozom, őket szüleik hozzák át délutánonként.

Testnevelés órán a hatodikosok

A faluházat családi rendezvényekre is igénybe vehetik a lakosok

Két dabronci csapattag bekerült az országos gyermek válogatottba. Laczi Dominikot és Matyiák Árpádot példaképnek tartják a fiatalabb versenyzők. A hétvégén az egyik csapat Somogyjádon, a másik Székesfehérváron versenyez. Erős ellenfelek lesznek mindkét helyen, de ők szeretik a kihívásokat. Mint mondják, ott mutathatják meg igazán azt, hogy mit tudnak.

A fiúk a legjobbak közé tartoznak

Ifj. Simon Lajos polgármestertől megtudtuk, hogy az egész település szurkol és segít a gyerekeknek. A hazai mérkőzésekre olyanok is elmennek, akiknek nem játszik hozzátartozójuk, sokan sütnek, kínálják a vendégeket, segítenek a szervezésben. A sport komoly összetartó erő, akárcsak a kultúra vagy a karitatív tevékenység. A napokban vette át a 2011-ben alakult helyi Karitász csoport vezetője, Varju Zoltánné a Caritas Hungarica díjat. A csoport tagjai nem csupán karitatív munkát végeznek, hanem programokat szerveznek az egész lakosságnak.

A polgármesteri hivatal épülete

- Községünkre szerencsére nem jellemző az elöregedés - mondta a polgármester. - Félezres lakosságunkból 80 a 14 év alatti. Az óvodát társulásban közösen működtetjük Zalaerdődön, a mi kicsinyeink oda utaznak. Sok a fiatal család, de még többen maradnának helyben vagy telepednének le akkor, ha a térségben volna olyan ipari központ, ahol a képzettebbek is tudnának dolgozni. A munkahelyek hiánya a falvak fejlődését is visszaveti. Több fiatal vállal munkát Németországban vagy Ausztriában. Reméljük, néhány év múlva visszajönnek. Szükség van a képzett, dolgozni tudó fiatalokra.

A község infrastruktúrája is jó. A faluházban nem csupán a községi programokat tartják, hanem a lakosok családi és baráti összejövetelekre is igénybe veszik azt. Az épület valamint a polgármesteri hivatal energia ellátását napelemek teszik olcsóbbá. Két éve létrehozták 11 településsel közösen Gógánfán a körjegyzőséget. A dabronciak viszont az adózás kivételével mindent helyben intézhetnek a helyi hivatalban, amelyhez Zalaerdőd, Megyer és Hetyefő lakosai is tartoznak. A képviselő testület öt tagú, egy képviselő az első ciklusát tölti, az alpolgármester, Horváth László 25 éve tagja a község vezetésének.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!