Csetény

2016.02.11. 19:58

Újjáéled a kulturális élet - Tovább szépítik a Holitscher-kastélyt és annak parkját

Csetény - A Bakony keleti lejtőjén elhelyezkedő község egyik büszkesége a település központjában található Holitscher-kastély. Az épület műemlék jellegű, egykoron barokk stίlusban tündökölt, de az évszázadok során többször átépίtették.

Kutasi Zsófia

Névadója Holitscher Károly, az épület utolsó tulajdonosa, aki egykoron országgyűlési képviselő, bankelnök, majd nagybirtokos volt. Az épület építési ideje nem ismert, de 1747–49 között már említik, mint Esterházy Imre tulajdonát.

A második világháború után az épületet államosították és a helyi tanács, majd önkormányzat tulajdonába került, itt volt a tanácsház, a posta és egyéb közintézmények. A kastély földszintes részét 1993–94-ben az önkormányzat támogatásával közművelődési célokra újíttatták fel. A kastély körül található, több mint 16 hold területű, angol mintára telepített park történetéről, életkoráról nem sokat tudunk. A park elődje talán a kastély körül meghagyott ősi erdő lehetett, amelynek még létező legidősebb fái 250–300 évesek, első említése 1846-ból való.

Az önkormányzat 2016-ban ötmillió forintot szán az épület állagmegóvására

A kastélyban jelenleg a községi könyvtár működik. Az épület és a hozzá tartozó park az elmúlt évben számos kulturális programnak adott otthont, többek között a közép-dunántúli postagalamb-kiállításnak, a karácsonyi vásárnak, műsoroknak. Az önkormányzat célja, hogy Csetény közösségi, kulturális élete is egyre inkább fellendüljön, újjáéledjen, ezért a közösséget megmozgató és összetartó programokat szerveznek idén is. Lesz Wass Albert-felolvasóest, költészet napi program, valamint a tánc világnapja alkalmából hagyományteremtő céllal tavaszi néptánctalálkozó.

Az önkormányzat 2016-ban ötmillió forintot szán az épület állagmegóvására, többek között  bádogosmunkákra és tetőszigetelésre. 2019-re nagyobb volumenű felújítási munkálatot terveznek pályázati finanszírozásból: a nyílászárók cseréjét, belső felújítást, valamint az esetleges funkcióváltás sem kizárt.

A kastélyparkról sem feledkeznek meg; szintén pályázati forrásból szeretnék azt még szebbé, látványosabbá tenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!