Csetény

2016.12.19. 09:58

A jelek körülöttünk vannak, vegyük észre

A csetényi Holitscher kastélyban ünnepelte a település apraja- nagyja Advent negyedik vasárnapját.

Kelemen Anita

A programot évek óta a csetényi Baptista Gyülekezet tartja össze és szervezi meg. Az eddigi éveken is az ökumenikusság, az összefogás jellemezte az ünnepvárást, a helyi egyházak képviselői rövid igehirdetéssel, közös imádsággal emlékeztettek bennünket karácsony fontosságára, annak üzenetére. Nagy Attila polgármester köszöntötte a műsor elején az összegyűlteket és örömét fejezte ki, hogy milyen jó érzéssel tölti el, hogy ilyen sokan tudnak együtt örülni és egy kicsi befele figyelni a mindennapok rohanásában.


Fotó: Kelemen Anita

Az idei év mottója: „Nem mese, valóság”. Kondacs Gábor baptista lelkész úr, emlékeztetett bennünket Jézus születésére, annak körülményeire. Elmondta, hogy milyen fontosak életünkben a jelek, ahogy a pásztorok számára is megjelent a hívó jel, úgy vannak ott ezek a jelek a mindennapjainkban is. Oda kell rá figyelnünk, mert nem véletlenül kapjuk a jeleket, lehet, hogy figyelmeztetni akarnak, vagy segítenek minket az útjainkon. A jelek néha észrevétlenül, de néha jól láthatóan, de körülöttünk vannak. Kérdés, hogy ki hogyan értelmezi. Egy biztos, nincsenek véletlenül.

Fotó: Kelemen Anita

A gyülekezet minden évben valami újdonsággal lepi meg a település lakóit. A tavalyi évben bővült a program az óvodások részvételével. Idén, szintén felléptek a legkisebbek is, egy nagyon kedves Betlehemi történetet adtak elő a Szúrós szőrű bárányok főszereplésével.

Fotó: Kelemen Anita

Az idei év újdonsága az ökumenikus kórus volt, Mavizer Erzsébet kezdeményezésére. A helyi egyházak gyülekezeti tagjaiból szerveződött kórus, most először léptett közönség elé, nagy-nagy sikerrel. Bátran mondhatom, hogy biztosan nem utoljára énekeltek így együtt.

Fotó: Kelemen Anita

Az ünnepi alkalmat követően jótékonysági ajándékosztásra került sor. A „Segítség Köve Alapítványnak”köszönhetően, nagyon sok kisgyermek karácsonyát tudták még boldogabbá tenni. Ezúton is hálás köszönet   Schönek Alfrédnak és Mártának, akiknek csetényi kötődésük van és mindig szívükön viselik a csetényi gyermekek sorsát. Az idei évben is több, mint 100 doboz ajándékot oszthattak szét a szervezők, nekik köszönhetően. De sosem feledkeznek meg a csetényi iskoláról és az óvodáról sem, számukra is mindig van összekészítve egy –egy doboz ajándék.

Fotó: Kelemen Anita

Ezt a napot az összefogás, az egymásra való odafigyelés és az önzetlenség jellemezte, melyeket tanulnunk kell, mert olykor-olykor megfeledkezünk ezekről a fontos dolgokról a hétköznapokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!