Csesznek

2017.03.20. 18:50

Alulról építkeznének, a turizmus fejlesztése a cél

Csesznek - A turisztikai fejlesztések erősítése érdekében helyi és környékbeli szakemberek magasabb szintre szeretnék emelni az együttműködést, ezért a tervek szerint újra feláll egy turisztikai munkacsoport.

Kutasi Zsófia

Trieblné Stanka Éva Renáta polgármester elmondta, a helyi és környékbeli szolgáltatók között a közelmúltban indult el egy egyeztetési folyamat. Több évig működött egy turisztikai munkacsoport a településen, amely a képviselő-testületnek tett javaslatokat a turisztikai fejlesztésekre, programokra vonatkozóan. A polgármester szerint fontos a közös gondolkodás, ezért jónak tartja, hogy újra felálljon a csoport. Mint mondta, az önkormányzat képviselő-testülete nem turisztikai szakemberekből áll, ezért is jó, ha az érdekeltek mondják meg, hogyan lehet reklámozni, még vonzóbbá tenni a települést.

Cseszneken az idegenforgalmi adóból és az állami támogatásból befolyt összeget helyi rendezvényekbe, többek között a No motor programjába forgatják vissza. Emellett a forrásból információs táblák, kültéri eszközök karbantartására, kiadványok megjelenésének finanszírozásra költenek.

Trieblné Stanka Éva Renáta, Csesznek polgármestere
Fotó: Kutasi Zsófia

A kezdeményezés ötletgazdája Rónaszéki Katalin helyi vállalkozó, a Bakony Szíve Turisztikai Szövetség elnöke. Mint mondta, szeretnék újabb szintre emelni az együttműködést a térségben a turizmusban érdekeltek között. Nemcsak szolgáltatókra, vendéglátásban dolgozókra számítanak, hanem kistermelőkre, őstermelőkre, kézművesekre is, akik szintén kapcsolódnak a térség turizmusához. Cél, hogy települési szinten működjön az összefogás, a közös munka. Rónaszéki Katalin szerint vannak kiaknázatlan lehetőségek a turisztikai fejlesztések terén. Számos pozitív példa van az alulról építkező kezdeményezésekre, ez az az út, melyen érdemes továbbmenni.

Az eddigi megbeszélések jól alakultak, pozitív volt a kezdeményezés fogadtatása, és számos új ötlet, téma felmerült. Cél, hogy még érdekesebbé, izgalmasabbá tegyék Cseszneket és a környéket, hogy a turisták ne csak néhány órát, hanem akár több napot vagy hetet töltsenek el a vidéken. Tervben van továbbá egy átfogó prospektus összeállítása is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!