Csajág

2017.06.16. 10:25

Népdalkörök barátkozásairól

Működésének 23 éve alatt elsősorban odahaza szerepelt a Csajági Hagyományőrző Népi Együttes. Színesítette a rendezvényeket, de miután megismerték, gyakran hívták őket a térség más településeinek ünnepségeire is.

Márkus Zoltán

A papkeszi fellépés alkalmával véletlenül a községben tartózkodott Idovács Erzsébet nyugdíjas pedagógus, a Tolna megyei Magyarkeszi község polgármestere, az ottani népi együttes vezetője, akinek megtetszett a csajágiak műsora, és meghívta őket egy május végi fellépésre.

Megyénk citerásai és dalosai, a csajágiak és a vilonyaiak szívesen vállalták a közel 60 km-es utat, valamint a vendégszereplést. Számukra vonzó volt az ott kialakított szabadtéri központ. Árnyas helyen sportpálya, kiépített színpad, felszolgáló helyiségek, közvilágítás, széksorok fogadták őket. A baráti örömről és a színes műsorról nem is szólva. Az ottani és a Veszprém megyei meghívottakon kívül fellépett a dombóvári Kapos Táncegyüttes is, amelynek a műsorát igen képzett népi zenekar kísérte.

A későbbi programok ugyancsak nagy szeretetről tanúskodtak. A művelődési házban mindenkit megvendégeltek jóízű és egészséges ételekkel, italokkal. Vacsora közben szólt a zene, mégpedig kulturált és odaillő számokkal, hozzáértő muzsikus szolgáltatásában. Majd változott a műsor. Társastánc vette kezdetét, s a párok száma pillanatok alatt megsokszorozódott. Az asztalokra került süteményes tálcákról talán csak a tombolaszámok szaporodtak jobban, s zeneszünet alatt nóta csendült.

Alig múlt pár hét, a magyarkesziek máris viszonozták a csajágiak vendégszereplését. A fotó tanúsága szerint június 10-én már a csajági szomszédolás vendégei voltak a Tolna megyeiek. Műsorukat a többi csoport dalosai (helyiek, papkesziek, jeneiek, szentgáliak), valamint a közönség nagy elismeréssel fogadta, s az újonnan kialakított barátság jegyében az együttesek vezetői közösen határoztak, hogy máskor is szívesen vendégszerepelnek egymás községeiben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!