<u>Esőben is szól majd a blues</u>

<b>Veszprém</b> - A ma startoló utcazene-fesztivál nyitónapján a blues-muzsikáé a főszerep, a programokat esőben is megtartják. <a href=" http://naplo-online.hu/fooldal-foldalrovat_legfrissebb_hirek/20080714_esobenisszolmajdablues"><strong>>>></strong></font></a>

Szabó Péter Dániel

Öt napon át szól majd a zene a királynék városának utcáin és terein, kedden délután ugyanis a versenybe nevezett muzsikusok produkcióival indul a IX. Veszprémi Utcazene Fesztivál. 

A tavalyihoz hasonlóan idén is két nagy- (Óváros tér és a Séd mozi előtti park) és öt kisszínpadon játszanak majd a zenészek, a színházkertben felállított dj-pultnál pedig az elektronikus zene szerelmesei találhatják meg számításukat. 

Délutánonként rotációs rendszerben a közel 100 jeletkezőből kiválasztott 20 utcazenész száll harcba a nézők és a szakmai zsűri voksaiért, míg esténként külhoni és hazai, profi csapatok szórakoztatják majd a nagyérdeműt. A szervezők szerint minden eddiginél erősebb a fellépők névsora. 

A nyitónapon a blues kedvelői lesznek kivételezett helyzetben, hiszen az amerikai gitármágus Chris Cain koncertje mellett az összetételét tekintve valóban nemzetközi Raphael Wressnig és az Enrico Crivellaro Organ Trio lép majd fel az egyik nagyszínpadon. 

További részletek a Napló keddi számában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!