Tragédia! Megölték az MKB kézilabdázóját! Több játékos az intenzíven! A szurkolók a helyszínen!

<b>Veszprém</b> - Szóváltást követően mellkason szúrták ma hajnalban egy veszprémi szórakozóhelyen az MKB Veszprém KC beállósát, Cozma Mariant, aki életét vesztette, két játékost pedig súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

Munkatársainktól

A megyei főkapitányság szóvivője elmondta: az eddigi információk szerint Veszprém egyik szórakozóhelyén tartózkodott a kézilabdacsapat több tagja, akik szóváltásba keveredtek egy másik társasággal. 

Dr. Váradi Piroska elmondta: a dulakodás következtében Cozma Mariant mellkason szúrták, aki a kórházba szállítást követően életét vesztette, másik két játékost, Ivan Pesicet és Zarko Sesumot súlyos sérülésekkel szállították a veszprémi kórházba.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság nagy erőkkel keresi az elkövetőt.

Információink szerint Zarko Sesum koponyalapi törést szenvedett, míg Ivan Pesicsnek a veséjét szúrták meg. A horvát kapust megoperálták. Mindkettőjüket az intenzív osztályon ápolják.

Délelőtt 10 órától gyülekeznek a szurkolók a tragédia helyszínén, hogy kifejezzék együttérzésüket.  

Cozma Marian tegnap még pályára lépett a Balatonfüred elleni megyei rangadón, amit 42-23-ra megnyert az MKB Veszprém. A román válogatott négy gólt szerzett. 

Elhunyt Marian Cozma









Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!