A lónak nem a színe, nem a neme a döntő, de jó, ha lipicai

- Budapesten nőtt fel, nem sok lovat láthatott az utcákon

- A XVII. kerületben születtünk Zoltán testvéremmel együtt, ott csak egy kutyánk volt, de apám vett egy tanyát Kecskemét mellett, ahol minden nyarunkat töltöttük. Itt tanultunk meg magunktól lovagolni, apánk fogatot hajtott, a tanyán már mindenféle állatokat tartottunk, olyanok voltak a nyaraink, mint egy indiánregény.

- Hány évesen ült először a ló hátára?

- Tíz  éves elmúltam, amikor megtanultam lovagolni, a hajtást 17 évesen kezdtem, mivel akkoriban 18 éves kortól lehetett versenyezni. Most lesz a 29. versenyidényem. A lovaglás persze megmaradt hobby szinten, előfordult, hogy a lovaimat én választottam ki a Fogarasi ménesből, és én is tanítottam be őket.

-  Miért pont fogathajtó lett önből, miért nem, mondjuk, díjlovagló?

- A tanyánk mellett Kecskeméten, a Nyiri erdőben akkoriban rendezték az első Fogathajtó Világbajnokságot, és belecsöppentünk egy olyan légkörbe, ami nagyon nagy hatással volt ránk. Néha egészen apró momentumok változtatják meg az ember életét.

- Miért a lipicai lovakat választotta?

- Mert a lipicai egy homogén, tetszetős, kitartó, könnyen tanuló fajta. Sokan a mozgás művészének is nevezik a fajtát. Kedvenc lovam a világ legeredményesebb fogatlova, a mythos fajtából való. A magyar fogathajtók a harmincegy európai és világbajnoki címüket egyébként mindannyian ezzel a védett, történelmi lófajtával érték el.

- Melyik volt a legkedvesebb érme?

- Az 1999-es kecskeméti érmem a legkedvesebb, mert a magyar közönség már nagyon várta tőlem a világbajnoki címet, és előtte, a ’97-es versenyen nagyon peches voltam.

- Kit tart nemzetközi szinten a legnagyobb riválisának?

- A fogathajtó sportban a két nagy rivális nemzet a holland és a német. Én már annyi holland himnuszt hallottam életemben, hogy a dallamát is el tudnám fütyülni, de a szövegére nem vállalkoznék.

- Testvérével rivalizál-e?

-  Nem. Kiváló a kapcsolatunk életünk minden területén. Nagyon büszke vagyok a hatszoros világbajnok öcsémre, sokak fogathajtó példaképére.

- Melyik a kedvenc pályája itthon és külföldön?

- Én azokat a pályákat szeretem, amelyekhez élmények, emlékek fűznek. Szentimentálisan kötődöm a szilvásváradi és a fábiánsebestényi pályához. A külföldiek közül a riesenbeckihez, mert ott volt az első külföldi versenyem, Zoltán és én is nyertünk ott.

- Sok más elfoglaltsága mellett hogyan tud időt szakítani az edzésekre?

- Szerencsés helyzetben vagyok, mert jó lovaim vannak, akik már idősek és nem kell őket tanítani, mostanában testvérem, Zoltán az, aki a lovaimmal foglalkozik, én sajnos csak egy héten kétszer jutok ki hozzájuk.

- Kell-e vigyázni a súlyára?

- Hát persze. De a legfontosabb az állóképesség és a fizikum. Állni kell a sarat, akárhány évesek is vagyunk.

- Esett-e le már kocsiról?

- Nagyon sokszor, de lekopogom, nem volt komolyabb sérülésem.

- Babonás?

- Igen, bár mégsem annyira. Maradjon titok Inkább rituáléim vannak. Például a január 1-jei lovaglás, mivel a babona szerint, aki lovas és jól akarja kezdeni az új esztendőt, annak ki kell lovagolnia. Bevett szokásaim is vannak, mint például melyik lábamat teszem fel először a kocsira.

- Mi a másik tanult foglalkozása?

- Kereskedő vagyok, mint édesapám is volt. Ehhez kapcsolódó egyetemet vagy főiskolát nem végeztem, de az élet iskoláját kijártam, így szereztem tapasztalatokat.

- Mit jelent, hogy Ön a Szent István Egyetem lovastanára?

- Az egyik jóbarátom, Dr. Fehér Károly egy olyan szakot alapított az egyetemen, ahová a lovas szakágból szakmai tekintélyeket és a legtapasztaltabbakat kérték fel az előadásokra. A testvéremmel a fogathajtásról tartunk előadásokat.

- Ön mit tenne azért, hogy Magyarországon egyre többen lovagoljanak?

- Én most is sokat teszek érte, a kormány elé került Nemzeti Lovasprogramot el is fogadták, amelynek a fejlesztése az én elnökségem alatt zajlott.

- Hol lehet megtanulni a fogathajtást?

- Na, ez egy nagyon nehéz kérdés. Szeretnénk létrehozni egy Fogathajtó Akadémiát, ahol a tehetségek gondozásával foglalkozunk, és felkészítjük a növendékeket, az aktív csapatokat a versenyekre. De a kérdésedre visszatérve, önerőből úgy lehet, hogy szerződtetsz egy profit, aki melletted ülve magyaráz.

-  És a gyermekei? Folytatják családi hagyományt?

- Remélem, de nem erőltetem egyikőjüknek sem. Nálunk az alapműveltség része a családban, hogy mindenki tudjon lovagolni. Így hát a gyerekek is megtanultak. Hogy ezután mi lesz belőlük, az rajtuk múlik. Én mindenben segíteni fogom őket.

Az interjút készítette Ötvös Lili (11 éves), a Magyar Lapkiadók Egyesülete „Te vagy az én emberem...” pályázata keretében