Rég vágyott pillanat

Balatonfüred - A mai kor igényeinek és követelményeinek megfelelő munkaügyi kirendeltséget avattak Balatonfüreden, az épületben megtalálhatóak az uniós arculati elemek is.

Tremmer Tamás

Régóta vágyott pillanat volt ez a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Balatonfüredi Kirendeltségének életében: végre új, a mai kor igényeinek megfelelő modern épületbe költözhettek.

Avatóbeszédében Nagy Gábor kirendeltségvezető úgy fogalmazott, a kistérség több szempontból is speciális helyzetben van. A kirendeltséghez Balatonfüred mellett 19 település tartozik, a városon kívül mindössze kettőnek a lakossága haladja meg az ezret, kettőnek pedig még a százat sem éri el. A térségben erőteljes a szezonális hatás, nyár közepén ötszáz, télen ennek a háromszorosa körül alakul a regisztrált munkanélküliek száma.

 



Ezt a helyzetet nekik tudniuk kell kezelni.
A város polgármestere, egyben a térség országgyűlési képviselője, dr. Bóka István is örömmel vette szemügyre az új kirendeltséget. Kevés munkát, és sok sikerélményt kívánt a munkatársaknak. Úgy fogalmazott, a kevés munka azt jelentené, hogy jelentősen nőtt az éves foglalkoztatottak száma; a sok sikerélmény pedig azt eredményezné, hogy egyre több embernek tudnak munkahelyet szerezni a környéken. Mindkettő jelentős előrelépés lenne egy, az idegenforgalomnak kiszolgáltatott kistérségben.

A kirendeltség épületét pár évvel ezelőtt vásárolták, 42 millió forintért. Az átalakítására 61 millió forintot költöttek, a beruházási költség fele uniós, a másik fele pedig hazai forrás volt. A fogadóteret úgy alakították ki, hogy már az uniós arculatot és színvilágot is megjelenítették. Követelmény, hogy az unió országaiban a munkaügyi szervezetek azonos képet mutassanak. Az ország 174 munkaügyi kirendeltségének több mint a felét ennek szellemében újították fel.

 

A régi kirendeltség, amely bérlemény volt, mindössze öt kicsi irodából, egy irattárból és egy szerverszobából állt. Ez összesen 82 négyzetmétert tett ki. Az új helyen, amely már saját (állami) tulajdon 266 négyzetméter áll rendelkezésükre, benne hét irodával. Itt a tárgyalótér önmagában nagyobb, mint a régi helyiségek együttesen. Az épület akadálymentesített, sőt, mozgáskorlátozottak számára külön illemhelyet alakítottak ki.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!